Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - ELMÉLET - Friedmann Viktor: Demokrácia, inkluzivitás, biztonság
Friedmann Viktor Az első opció a magas szintű állami kapacitás megteremtése, amely lehetőséget nyújt arra, hogy szolgáltatásai és az ellenőrzés célját szolgáló, például nyilvántartási, allokációs vagy rendfenntartó rendszerei révén az állam mélyen áthassa a társadalmat. A szubszaharai Afrika államainak többsége súlyos kapacitáshiánnyal küzd. A jelenség részben a gyér lakosságra, a kezdetleges infrastruktúrára és a külső biztonsági nyomás alacsony voltára, részben pedig a posztbipoláris világba való átmenettel járó változásokra (azaz a nagyhatalmi támogatás megszűnésének és a demokratizálódásra való igény erősödésének párhuzamos megjelenéséhez) és a washingtoni konszenzus által megkövetelt gazdasági és államigazgatási reformokhoz való alkalmazkodás nyomán fellépő negatív hatásokra vezethető vissza.17 Kenya esetében az állami kapacitások szintje a viszonylag fejlett gazdaságnak és az erős hadseregnek köszönhetően az afrikai államok átlagához képest elfogadhatónak mondható, ám Szudán esetében a periféria ellenőrzésére való képtelenségben fontos szerepet játszik a megfelelő állami eszközök hiánya. Az ellenőrzés egy másik formája az állam, a politikai berendezkedés vagy az államot megtestesítő elit legitimitásán, illetve a rendszer inkluzivitásán alapul. Ha egy politikai elit a fentiek legalább egyikét nem képes tartósan biztosítani, az hatalomvesztéssel és a belpolitikai válság kialakulásával fenyeget. A hidegháború végével a legitimitás számos ideológiai bázisa (a szocializmus, a kommunizmus és az antikommunizmus) elveszítette erejét, s helyükre más legitimitásmodellek kerültek. Kenyában a demokrácia felé mozdult el a rendszer, s ez elvileg az etnikai csoportok közötti diszkrimináció csökkenése és az érdek-képviseleti formák kiterjedése révén növelte a rendszer stabilitását.18 A demokrácia legitimitása azonban szükségképpen elválik az éppen kormányzó elitrétegétől, miközben egyik alappillére, a politikai pluralizmus, gyökeres ellentéte az elit azon törekvésének, hogy a hatalmat központosítsa és megtartsa. Mwai Kibaki kísérlete hatalma átmentésére ezért került feszültségbe az állami kontroll ezen eszközével. Szudánban az állami kapacitásnak az olajjövedelmek beáramlása következtében beinduló növekedését jócskán ellensúlyozta a kilencvenes évek elejétől kezdődő folyamatos legitimitásvesztés. A szudáni elit által képviselt, az iszlamizmust az arab szupremácia egyfajta változatával ötvöző ideológia kifejezetten kizáró jellegű, s szándéka ellenére aláássa az egységes Szudán legitimitását, s a periféria egyre szélesebb rétegeit fordítja a kartúmi vezetők ellen. Az állami ellenőrzés első két eszközének tekintetében összefoglalva tehát elmondható, hogy mind az állami képességek, mint pedig a legitimitás/inkluzivitás kérdése területén a kenyai elit indul jobb kiinduló helyzetből. Mindkét országban megfigyelhető ugyanakkor egyfajta nyugtalanító dinamika, ami a rendszert a fokozódó instabilitás felé viszi. Szudán tekintetében a folyamat viszonylag egyértelmű, hiszen az elit a legitimitásának megteremtése terén vallott kudarcának következményeit szerény mértékben növekvő kapacitásainak alkalmazásával, rendkívül kizáró, önromboló és elsődlegesen a fegyveres erőszakra építő módon kívánja orvosolni. Ezáltal képessé vál42 Külügyi Szemle
