Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 4. szám - TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK - Háda Béla: Pakisztán "muszlim atombombája" - kényszerek és kockázatok
Háda Béla Legnagyobb eredménye az urándúsításhoz használható kis méretű centrifugák kifejlesztése volt. Ezekhez több nyugati (holland, német) megoldást is adaptált, jogilag igen kétségbevonható módon.27 Végül ilyenek kerültek Iránba is.28 Munkája legalább olyan mértékben elősegítette az 1998-as tesztek sikerét, mint a sokat emlegetett kínai támogatás. Abdul Kadír Hán a pakisztáni nukleáris törekvések élő ikonjává, a muszlim ügy hősévé vált, a tevékenységével kapcsolatos kétségek azonban megalapozottnak bizonyultak. Az egykori főkonstruktőr végül 2004-ben, a televízió nyilvánossága előtt ismerte el a nyugati vádakat, vallomásával nagyon kellemetlen helyzetbe hozva az Egyesült Államokkal éppen szorosabb kapcsolatokat építő Pervez Musarraf akkori államfőt. Az elnök ennek nyomán elrendelte a tudós házi őrizetét, amelyet a legfelsőbb bíróság végül 2009. február 6-án, megszorításokkal oldott fel.29 Kadír Hán később utalt arra is, hogy lépéseit a fegyveres erők - sőt maga Musarraf - tudtával tette meg.30 Noha nem szándékom e kérdésben állást foglalni, annyit meg kell jegyeznem, hogy a nukleáris technológiák és az azokkal foglalkozó személyek Pakisztánban is erős ellenőrzés alatt álltak - és állnak -,31 ezért legalábbis nehezen képzelhető el, hogy a kutató tisztán rejtett magánakcióként végre tudta hajtani a nagyszabású ügyletet. A további hiteles elemzéshez azonban a jelenleg rendelkezésünkre álló információk még nem elégségesek. Válaszra vár ugyanakkor az a kérdés is, hogy Iszlámábád miért vállalta eredményeinek továbbadását az említett országoknak. Míg Eszak-Korea esetében a motiváció minden kétséget kizáróan a kommunista állam rakétatechnológiájának mint lehetséges hordozóeszköznek a megszerzése volt, addig Irán esetében az elemzők általában jóval összetettebb, geostratégiai indokokat szoktak emlegetni. Az erre alapozott koncepció szerint Pakisztán, a segítségével szintén atomhatalommá váló Iránnal szövetségben, egy muszlim erőközpontot hozott volna létre az Arab-tenger partján, amely eredményes ellensúlya lehetett volna a térségben érdekelt többi „külső" hatalom, így például India, Izrael és az Egyesült Államok törekvéseinek. A folyamat másik lehetséges ho- zadéka a nemzetközi figyelem elterelődése a pakisztáni fegyverkezési programról, amely nyugati szemmel jóval kevésbé tűnhet veszélyesnek, mint iráni változata.32 A tényékhez azonban hozzátartozik az is, hogy az évezred elején az amerikai-pakisztáni közeledéssel és Irán katonai célú atomprogramjának felfüggesztésével e forgatókönyv realizálásával egyelőre nem kell számolni. A pakisztáni nukleáris technológia proliferációját ugyanakkor valóban realitásnak tekinthetjük, kérdés azonban, hogy e jelenség milyen viszonyban áll az ország sajátos belső viszonyaival. A fent említett incidens dacára ugyanis az 1998. május 28-án megszületett fegyver napjainkban leginkább csak nevében „muszlim", gyakorlatilag kezdettől fogva meghatározó volt „pakisztáni" jellege. Mindezt nemcsak a nukleáris erő politikai és végső esetben katonai felhasználásának szükségszerűen nemzetállami keretei indokolják, hanem közrejátszott benne az ország külpolitikai helyzetének megváltozása is 2001. szeptember 8 Külügyi Szemle
