Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Békés Csaba: Horváth István: Az elszalasztott lehetőség. A magyar-német kapcsolatok, 1980-1991
Könyvekről helyzetbe hozott KB-titkárt, és a számára bukással felérő budapesti első titkári posztra nevezte ki. Ekkor került sor a reformcsoport egyik legsikeresebb akciójára: Horváth István feljegyzésben jelezte Kádárnak, hogy a német politikai és gazdasági vezetők aggódnak a magyarországi reformok sorsa miatt, így Bonn további anyagi támogatására csak akkor lehet számítani, ha Havasi utódjának egy a reformok mellett elkötelezett szakembert neveznek ki. Az ekkor már miniszterelnöknek kijelölt Grósz Károlyt pedig mindeközben arról kellett meggyőzni, hogy erre a posztra csak egyetlen alkalmas személy van: Németh Miklós (88-90. o.). Havasi utódlása helyett így következett be Németh és Horn Gyula „felépítése", hiszen ebből a helyzetből egyenes út vezetett Németh Miklós 1988. novemberi miniszterelnöki, majd az ő közbenjárására Horn 1989. májusi külügyminiszteri kinevezéséhez. A könyv részletesen beszámol az 1989. szeptember 11-én bekövetkezett határnyitáshoz vezető út állomásairól, vagyis arról a történelminek nevezhető folyamatról, amelynek során a magyar vezetés a saját szövetségi rendszeréhez tartozó NDK és a NATO-tag NSZK „vitájában" végül egyértelműen az utóbbi érdekeit figyelembe véve hozta meg a keletnémet menekültek Nyugatra távozását lehetővé tevő döntését. Egyetérthetünk a szerzővel abban, hogy ez a kétségtelenül bátor és az adott nemzetközi helyzetben racionális kockázatot vállaló lépés közvetlenül hozzájárult az NDK destabilizálásához, a berlini fal leomlásához, majd az egységes Németország létrejöttéhez. Az a konklúzió azonban hogy a magyar döntés nélkül mindez nem is következhetett volna be (279. o.), túlzónak tekinthető, hiszen a kelet-közép-európai kommunista rendszerek felbomlása mindenekelőtt a Szovjetunió - 1988-89-ben kívülről még nem látható - súlyos belső válságának és küszöbön álló összeomlásának tulajdonítható, így az ismert változások, ha nem is pont ugyanilyen formában és időzítésben, előbb-utóbb mindenképpen bekövetkeztek volna. Mivel azonban a valóságban mindez részben mégis csak egy fontos magyar döntés következménye volt, joggal lehetünk büszkék erre a pozitív történelmi szerepre, mint ahogy méltán emlegetjük Szent-Györgyi Albert 1937-ben Magyarországon szerzett Nobel-díját is, noha igen valószínűtlen, hogy nélküle máig nem fedezték volna fel a C-vitamint. A könyv egyik legérdekesebb és a témában járatos szakembereknek is sok új információt tartalmazó, Az elszalasztott lehetőség címet viselő fejezete az Antall-kormány időszakának külpolitikáját, diplomáciai törekvéseit tárgyalja, meglehetősen kritikus éllel. A szerző itt határozottan megfogalmazza azt - a könyv címében is megjelenő - tézisét, miszerint az akkori vezetés nem élt a kedvező lehetőséggel, hogy a magyaroknak a német egyesítésben játszott szerepe miatt rendkívül hálás német kormány szimpátiáját jelentős anyagi előnyök megszerzésére használja ki. Szerinte különösen az 1990 októberében bekövetkezett német egyesülést megelőző fél évben mód lett volna az NSZK-val olyan, lényegében különleges stratégiai partneri viszonyt kialakítani, amelynek keretében a nyugatnémet, majd a német kormány jelentős gazdasági segítséget nyújthatott 200 Külügyi Szemle
