Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Tóth Imre: Variációk konfliktuskezelésre. Bonn, Berlin és Budapest diplomáciai erőfeszítései a keletnémet menekültkérdés megoldására, 1989
Tóth Imre lom jövőjéről. A külügyminiszter-helyettes nem tudott kiforrott elképzelésekkel előállni, csak azt igyekezett megértetni tárgyalópartnerével, hogy miért nem időszerű a magyarországi beutazások korlátozása. A szovjet diplomata tájékoztatása szerint Moszkvában megvizsgálják, hogy a Szovjetunió és az NDK milyen intézkedésekkel tudná az akaratát érvényesíteni az NSZK-val szemben.69 Fischer Gorinovics kelet-berlini misszióját a Szovjetunió szolidaritásának jeleként fogta föl, ami jelentősen növelte magabiztosságát a kialakult diplomáciai feszültség kezelése során. A kelet-berlini vezetés intranzigens magatartását Kocsemaszov követ további információi is erősítették. Ezek szerint a bonni szovjet képviselet vezetője azonnali tárgyalásokat kezdeményezett Genscher külügyminiszterrel, illetve a kancellári hivatal irányítójával, hogy követelje a Német Demokratikus Köztársaság elleni kampány befejezését. Feladatul kapta továbbá, hogy felhívja a nyugatnémet vezetés figyelmét: az NDK szuverenitásának megsértése az európai stabilitásra nézve is súlyos következményekkel jár, és káros hatásai lesznek a szovjet-nyugatnémet kapcsolatokra. Kocsemaszov kilátásba helyezte azt is, hogy egyidejűleg budapesti kollégája kapcsolatba lép a magyar illetékesekkel, hogy kifejezze aggodalmát a történésekkel kapcsolatban, és felszólítsa őket: dolgozzanak ki az NDK-nak és az NSZK-nak egyaránt elfogadható alternatívát a helyzet megoldására. A szovjet nagykövet biztosította tárgyalópartnerét, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja Berlint a kérdésben, mely minden más problémához képest elsőrendű fontosságot élvez.70 A szovjet külpolitikai double speech alapján nem lehet csodálkozni, hogy a dezorientált és realitásérzékét vesztett keletnémet diplomácia szeptember 11. utáni állásfoglalásaiban nagyjából az előzőkhöz hasonló hajthatatlan felfogás tükröződött. A határ megnyitását követő jegyzékében Berlin megütközéssel utasította vissza a magyar döntést, arra hivatkozva, hogy az sérti a kétoldalú megállapodást és a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. május 23-án megkötött bécsi szerződést. Jelezték továbbá, hogy a magyar lépés csorbítja a Német Demokratikus Köztársaság érdekeit, és az NDK valamennyi további következményért immár Magyarországot teszi felelősé. Felrótták a kormánynak, hogy Berlin az augusztus végi külügyminiszteri találkozón csakúgy, mint a szeptember 4-i jegyzékében, illetve négy nappal későbbi táviratában is több konstruktív javaslatot tett a válság megoldására, ám magyar oldalról ezek nem találtak meghallgatásra. Szemrehányásokkal illették a magyar külügyi vezetést, amiért nem volt hajlandó a berlini NSZK állandó képviseleten történtekhez hasonlóan eljárni, jóllehet a keletnémet vezetés folyamatosan és haladéktalanul informálta magyar partnerét a Bonn-nal folytatott tárgyalások állásáról és eredményéről. A jegyzék végén követelték a magyar döntés haladéktalan visszavonását és az 1969-es egyezmény pontjainak érvényesítését.71 A magyar kormány válaszában emberi jogi megfontolásokra hivatkozott, és jelezte, hogy az NDK semmilyen elfogadható megoldási javaslatot nem terjesztett elő, ezért a felelősséget elhárítja magától. Oskar Fischer külügyminiszter mindezek ellenére úgy 176 Külügyi Szemle
