Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - EURÓPA - Király Gyöngyi: Balti régió: a kisállami projekt
Balti régió: a kisállatai projekt Láthatjuk azt is, hogy a Balti régióra való hivatkozás gyakrabban jelenik meg Észtország, Lettország és Litvánia diskurzusában, mint a többiében, s ez nem meglepő, hiszen számukra a legfontosabb az önkép kialakítása, amiben a baltiság meghatározó a másik referenciacsoport, az északi országok mellett. Dánia és Finnország azért került be a csoportba, mert diskurzusuk történelemalapú, emellett a balti és az északi identitás rivalizálnak megnyilatkozásaikban. „Az észtek gondolkodásmódját, kultúráját és történelmét nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy a Baltikumtól az atlanti partokig tartó kereskedelmet ellenőrző középkori Hanza Szövetség tagja voltunk. "31 „Észtország nemsokára annak az európai közösségnek lesz a tagja, amelyhez mindig is tartozónak érezte magát. "38 „A balti és az északi országok közeli együttműködése a közös kulturális és történelmi örökségen alapul..."39 „Az egyik ok, amiért szeretnénk visszaintegrálódni Európába, mint nemzet, az az, hogy nekünk, mint népnek, gazdag örökségünk is van."40 „...a balti népek meghívása a történelmi igazság és jogos hely visszaállítását jelentené Európában, három olyan népnek, amelyek sorsa először a Molotov-Ribbentrop-paktummal, majd a szovjet megszállással és Jaltával dőlt el."41 „Finnországban, nemzeti identitásunk mellett van egy erős regionális identitásunk, amely a részben egymást átfedő északi (Nordic), balti-tengeri és észak-európai (Northern) identitásokból áll. Bár a balti-tengeri régióhoz kapcsolódó identitás egyre inkább erősödik az északi identitás rovására, belátható időn belül az északiság marad a mérvadó."42 „Az új balti-tengeri régió nem valami új, sosem látott dolog. Ez egy régi történet új köntösben."43 „Dánia a szíve mélyén történelmileg mindig is érdeklődött a Balti régió iránt. És ez ma sincs másként. A régió országai közötti jó kapcsolat elősegítése ma is a fő célkitűzéseink között szerepel. "44 „...Dánia, amely az északi régió része, amely megint része a balti-tengeri régiónak, amely Európa része..."45 2009. ősz 121