Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Rada Péter: Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat
Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat? szefoglaló munkájában kimutatta, hogy a segélyek átlagosan egyszázalékos éves GDP- növekedést hoztak a legszegényebb országokban.62 Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a segélyek ugyanúgy viselkednek, mint más túlzott mértékben rendelkezésre álló erőforrás, és kimutatható, hogy, ha a segély mértéke meghaladja az ország éves GDP- jének 16 százalékát, az már inkább káros, mint hasznos. A csökkenő hozadék törvényét figyelembe véve pedig szintén érthető, hogy a segély minden egyes hozzáadott egysége nem járhat ugyanakkora haszonnal az adott ország fejlődésére. Collier kimutatta statisztikailag azt is, hogy egy polgárháborús helyzetből kilábalni igyekvő országra nagyobb veszély nincs is, mint a kevés, de azonnal folyósított segély.63 A segély korlátozott mértéke arra nem elég, hogy az országot újjá lehessen belőle építeni, de arra elég, hogy a fegyveres erőszakot ismét finanszírozni lehessen belőle. A korrupt és rossz kormányzás, ha csak segélyek állnak rendelkezésre, a legjobb esetben is csak tíz év alatt fejleszthető vagy befolyásolható a kívánt irányba.64 A nem működő államok esetében a feltételesen nyújtott segélyek sem működhetnek, mert olyan ígéreteken alapszanak, amelyeket egy ilyen állam nyilvánvaló módon nem képes teljesíteni, ezért sokkal hatásosabb lenne utólag szabni meg a feltételeket, ez viszont a gyakorlatban nem működik. A technikai segítségnyújtással szintén az a baj, hogy a fejlesztők rendelkezésére álló képességeket igyekeznek előzetes elvárások alapján átültetni a helyi környezetbe, még ha az adott államnak igazából másra is lenne szüksége. Kényszeríteni pedig bizonyos változásokat a segélyek segítségével szintén nem lehetséges, mert a segélyezők és a segélyprogramok általában nem vállalják a kockázatot, hogy a várt és talán elért eredményeket megvédjék olyan helyzetekben például, ahol fegyveres beavatkozásra lenne szükség. A társadalmi kohézió növelése Japán és Németország második világháborút követő sikeres fejlődése bizonyítja, hogy az államépítéshez szükséges a társadalmon belüli összetartó erő. Japán és Németország esetében ez a kapocs a nemzeti identitás volt. Számos esetben bebizonyosodott, hogy a külső erő nem képes nemzetet építeni, amennyiben a folyamat a kulturális, társadalmi vagy történelmi kapcsok megteremtését jelöli. Az államépítés sikerének a mércéje természetesen az új intézmények életképessége, a fenntartható működésük alapja azonban az, hogy egy relatíve egységes társadalom igényeit ki tudja elégíteni. A társadalom egysége csak valamiféle közös identitás alapján tartható fenn. A nemzetépítés ilyen értelemben az államépítés szerves része, mert a társadalmi egység megteremtését jelöli. A nemzetépítés radikális módszereire a történelem során számtalan példát lehet találni. Az erőszakos asszimiláció politikája a 19. században és 20. század elején a multinacionális birodalmakra, mint az Osztrák-Magyar Monarchia és a Török Birodalom volt jellemző. Az asszimiláció egy olyan egyirányú beolvasztási kísérlet, mely a 2009. tavasz 61
