Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 3. szám - NÉMETORSZÁG - Kiss J. László: A német pártrendszer történelmi útja és a 2009-es parlamenti választások. A sokpártiságtól a kétpólusú pártpolitikai rendszer megszilárdulásáig
Kiss ]. László sával és egy nyitottá váló, ötpárti rendszer kialakulásával jellemezhető. A hidegháború vége, az ipariból a tudástársadalomba történő átmenet s nem utolsósorban a német egyesülés lassanként kikezdte azt a hiperstabilitást, amely hosszú időn át a német párt- politikai rendszer kizárólagos jellemzője volt. Mindez számos nyugat-európai államban olyan mélyreható átalakuláshoz vezetett, amelyet az amerikai politikatudományból kölcsönzött kifejezéssel critical electionnek (kritikus választás), gyakran realignment electionnek (átrendeződéses választás) neveznek.3 A „kritikus választás" egyúttal egy olyan dealignment election (megegyezés nélküli választás), amely a meglévő pártpolitikai struktúrának úgy vet véget, hogy egy új (realignment) még nem válik láthatóvá.4 1994-ben az olasz parlamenti (a Democrazia Cristiana teljes összeomlásával) és 2002-ben a hollandiai (a szélsőjobboldali populista Pim-Fortuyn látványos felemelkedésével) ilyen „kritikus választásnak" minősíthető. Hasonló jelenség Franciaországban, Dániában, Ausztriában és Belgiumban is jól megfigyelhető volt, míg a német pártszerkezet az 1990-es években még nagyjában és egészében változatlan képet mutatott. Ez annál is inkább feltűnő volt, mert az egyesülés a választók és a pártok közötti verseny keretfeltételeit sokkal mélyebben változtatta meg, mint bármely más európai országban: sehol másutt nem nőtt meg a választók száma mintegy huszonöt százalékkal; nem kellett egy államszocialista rendszert a nyugati demokrácia és piacgazdaság kereteibe illeszteni; s nem kellett egy társadalomnak egy gazdaságilag elmaradt régió gondjait magára vállalnia. Azaz sehol nem alakult ki egyetlen állam keretei között két társadalom.5 Az NDK összeomlását követően az első változást az egykori Német Szocialista Egységpárt (SED) utódjának, a Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) létrejötte jelentette. Ez - nevéből adódóan - a demokratikus szocializmus és a keletnémet regionális érdekek képviselőjeként jelent meg az egyesített Németország pártpolitikai színpadán. Ám a keletnémet tartományi választásokon elért eredményei azt jelezték, hogy a szövetségi köztársaságban a hagyományos kétpárti kormányalakítás feltételei nehezebbé válnak. Egyesek arra figyelmeztettek, hogy az egyesült Németország társadalmát jellemző kelet-nyugati ellentétekből és a keleti tartományok növekvő jövedelemkülönbségeiből származó problémákat az örökölt pártpolitikai rendszer nem tükrözi. Mások ezzel szemben a „befagyasztott pártpolitikai rendszerek törvényére" hivatkoztak, s még a komplex rendszereknek azt a képességét hangsúlyozták, hogy azok magukat újra és újra stabilizálni tudják.6 A PDS törekvései, hogy az egész országra kiterjedő baloldali párt legyen, kezdetben meghiúsultak. Pártlistán szerzett szavazata (1990-ben 2,4 százalék, 1994-ben 4,4 százalék) a parlamenti bekerüléshez sem volt elegendő, csupán közvetlen mandátumainak köszönhette, hogy mégis bejutott a Bundestagba. 1999-ben azonban a párt már 5,1 százalékot ért el. 2002-es visszaesése (csak négy százalékot szerzett) után a 2005-ös parlamenti választás 8,7 százaléka (több mint négymillió szavazat, melynek egynegyede 58 Külügyi Szemle
