Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Michel Girard - Helen Milner: Zűrzavar és stabilitás
Folyóiratszemle háború idején. Ezt követően pedig attól lehetett tartani, hogy Európa önállóbb pozíciót épít ki az amerikai hegemónia ellensúlyozása céljából, ami aláásta volna a transzatlanti együttműködést. Az 1989 és 2001 közötti időszakban, a meglévő viták ellenére, nem jelentkeztek súlyosabb konfliktusok, sőt 2000 után a terrorizmus közös veszélye inkább csak elősegítette a kooperációt. George W. Bush elnöksége alatt, főként az iraki háború kapcsán kirobbant nézeteltérések ellenére Európa és az Egyesült Államok számos problémás területen folytatta tovább az együttműködést. Napjaink világgazdasági válsága pedig újabb próba elé állítja e kapcsolatokat. Bár a transzatlanti kapcsolatok alakulását több fontos tényező is meghatározza, a nemzetközi kapcsolatok elméletének különböző irányzatai eltérő az szempontokra helyezik a hangsúlyt. A realizmus és a neorealizmus a hatalmak közötti egyensúlyra koncentrál, és a képességek - ezen belül is főként a katonai képességek - megoszlását tartja az Európa és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok meghatározó tényezőjének. Ennek sikerességét fokozza, ha közös ellenséggel kell szembenézniük. A realisták, főként Charles A. Kupchan szerint a kétpólusú világ megszűnése a transzatlanti kapcsolatok elsorvadásának irányába hat, és a szereplők egyre inkább egymás konkurenseivé, sőt ellenségeivé válhatnak (David Brooks és William C. Wohlforth szerint). Kína és Ázsia felemelkedése, valamint az Egyesült Államokat meggyengítő jelenlegi problémák azonban ellensúlyozzák ezt, így a realisták adnak esélyt a szövetség megerősödésének a feltörekvő hatalmakkal szemben. A transzatlanti kapcsolatokat meghatározó másik kulcsfontosságú tényező a belpolitika, e téren a demokratikus rendszerek stabilitása kohéziós erőként működik. A demokratikus béke elmélete rámutat arra, hogy a demokratikus államok ritkán lépnek háborúba egymás ellen, és általában jó kapcsolatokat tartanak fenn. Wayne Sandholtz kutatásai is ezt bizonyítják: a demokráciák a közös érdekekre támaszkodnak, elsősorban az emberi jogok területén. Ám a hatalomváltás könnyen kibillentheti az egyensúlyt, és zavarokat okozhat a kapcsolatokban, amint az az 1980-as évek elején történt, amikor az Egyesült Államoknak, Angliának és Németországnak konzervatív kormánya volt, míg Franciaország és egyes skandináv államok baloldali irányítás alatt álltak. Ugyanígy a belső koalíciók változása is érezteti hatását: Charles A. Kupchan a belső koalíció erodálódásáról beszél Amerikában, amely a második világháború óta támaszként szolgált a külpolitikához. Szerint ez a magyarázata annak, hogy Bush elnöksége alatt Amerika egyedül a saját érdekei érvényesülésére törekedett. Ám az új vezetők új eszméket és megközelítéseket vezethetnek be, amelyek javíthatnak vagy ronthatnak a kapcsolatokon, így Barack Obama hatalomra jutása reményt ad arra, hogy javulás következik be a transzatlanti kapcsolatokban. Abelpolitika szereplők hatását a liberális megközelítés is hasonlóképpen fontosnak tartja (Andrew Moravcsik, Helen Milner). Az országok közötti gazdasági kapcsolatok természete is jelentősen befolyásolja a köztük lévő viszonyrendszert. Gartzke „kapitalista békéje" értelmében a tartós és 2009. nyár 249
