Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Vámos Péter: Az Európai Unió és Kína kapcsolatai
Könyvekről mint például az ENSZ reformja (Crossick-Reuter: 57-69. o.). A reformot egyik fél sem támogatja ugyan, de az elutasítás hátterében különböző megfontolások állnak. A BT bővítését Kína elviekben nem ellenzi, de egyetlen konkrét tervet sem támogat, nem határoz meg időpontot a bővítés végrehajtására, és nem járulna hozzá, hogy az esetleges új állandó BT-tagok (Japán, Németország, India, Brazília) vétójogot kapjanak. Mindezek hátterében az áll, hogy Kína minden eszközzel igyekszik megakadályozni Japán állandó BT-tagságát. Mivel a BT reformja (a német állandó tagság, illetve a tagországait egységesen képviselő unió mint állandó tag részvételének lehetősége) a franciák és a britek érdekeit közvetlenül sértené, az EU nem képes a kérdésben egységes álláspont kialakítására. * Végül szót kell ejtenünk a magyar-kínai kapcsolatokról is, hiszen Magyarország a 21. században az Európai Unió és a NATO tagjaként Kína-politikáját ismét egy szövetségi rendszer keretei között tudja csak alakítani. Az ECFR-tanulmány függeléke az EU-tagországok Kína-politikáját három vonatkozásban értékeli (politika-diplomácia- közvélemény; gazdaság-kereskedelem; globális kérdések). Magyarországról a külügyminisztériumból származó információk alapján1 azt tartja fontosnak megemlíteni, hogy a magyarság, amely az egyetlen ázsiai eredetű európai népnek tartja magát, történelme folyamán szoros kapcsolatot tartott fenn Kínával. Ennek bizonyítékaként az kerül említésre, hogy Magyarországon a 18. század óta folyik Kelet-kutatás, hogy Magyarország az elsők között ismerte el a KNK-t, hogy a maoista Kína arra buzdította a szovjeteket, hogy verjék le az 1956-os budapesti felkelést, és hogy a két ország viszonyát 1989-ig szoros gazdasági kapcsolatok jellemezték, aminek részeként az 1980-as években Kína rendszeresen küldött magas szintű delegációkat Magyarországra az 1968 utáni reformok tanulmányozására. Mintegy ennek a hagyományosan jó kapcsolatnak a következménye, hogy 2000 óta Ázsia/Kína a magyar külpolitika negyedik prioritása, hogy mind Kína, mind az EU-tagállamok szemében Kína szoros politikai szövetségese, és hogy rendszeresek magas szintű látogatások (Hu Csin-tao [Hu Jintao] a Kínai Népköztársaság elnöke, a KKP főtitkára 2004; Vu Pang-kuo [Wu Bangguo] az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnöke 2007; Csia Csing-lin [Jia Qinglin] a Népi Politikai Tanácskozó Testület Országos Állandó Bizottságának elnöke 2008; Ven Csia-pao [Wen Jiabao] miniszterelnök 2009; a magyar miniszterelnök átlagban kétévente látogat Kínába).2 A „hagyományosan jó" magyar-kínai kapcsolatokra történő hivatkozás, amellett hogy a mai magyar-kínai viszony szempontjából csekély a relevanciája, meglehetősen problematikus. A tanulmány úgy állítja be Magyarországot, mintha annak 1949-1989 között szorosabb kapcsolata lett volna Kínával, mint a szovjet tömb Kína-politikáját a Szovjetunióval és egymással szorosan egyeztető tagjának (a „szorosan egyeztető" országok közé tartozott még Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK). A valóság azonban az, hogy Kína fő prioritása a Szovjetunióval fenntartott viszony volt, a kelet2009. nyár 233
