Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Rada Péter: Az államépítés folyamatának modellezése: fokozatos vagy szakaszos folyamat
Rada Péter seben is megmutatkozott, azonban különböző hangsúlyokkal. A demokrácia „végső" győzelmének ígéretét magában hordozó események az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején, nevezetesen a Szovjetunió bukása és a kelet-közép-európai rendszerváltások és a demokratikus tranzíció, jelentős lökést adtak a tranzitológiai szakirodalomnak, amely a demokrácia kialakulását vizsgálta, gyakorlatilag már az 1970-es évek közepétől. Másrészt a 2001. szeptember 11-i terrortámadások és az afganisztáni intervenció szintén gyökeres változást jelentettek a nemzetközi kapcsolatokban, mert bebizonyították, hogy a leggyengébb államok is biztonsági fenyegetést jelentenek akár a világ legerősebb államaira is, ezért az államokon belüli problémákat és konfliktusokat nem lehet szeparált eseményekként kezelni. Az ezredforduló után ez érthető módon az elméletekben is jelentkezett, és gyakorlatilag mára kialakult egy önálló részterület, amely kifejezetten az államkudarcokkal és az államépítés lehetőségeivel foglalkozik. Nem meglepő, hogy a megoldási kísérleteket felvázolni igyekvő teóriák csak elméletben különböznek, mert végső soron ugyanarra a kérdésre keresik a választ, nevezetesen: hogyan lehet egy nem működő államot, gazdaságot vagy társadalmat működőképessé tenni. Vagyis a nemzetközi fejlesztési együttműködést vizsgáló kutatások, a tranzitológia tudománya és az egyre önállóbbá váló state failure elemzések eredményei is ugyanarra engednek következtetni: az államok újjáépítése a nemzetközi közösség egészének az érdeke, amit mind a világ, fejlett, posztmodern vagy liberális demokráciáknak nevezett, boldogabbik felének és a kevésbé szerencsés, fejlődő, premodern vagy nem működő, államok világának is figyelembe kell venni. A tanulmány célja elsősorban az, hogy a részterületek között felmutatható közös kapcsolódási pontokon keresztül járja körül az államépítés kérdését. Az új megközelítési mód egyben azt is jelenti, hogy új perspektívák tárulnak fel, és új kérdéseket kell feltenni. Vagyis: léteznek-e a tranzitológiai szakirodalomban bemutatott demokratizálási előfeltételek az államépítés sikeres kivitelezése szempontjából is, vagy pont az államépítés az előfeltétel? Mindez egyben arra is igyekszik rámutatni, hogy nem jelenthető ki kategorikusan, hogy egy helyes államépítési kísérlet szakaszos vagy fokozatos folyamat. Jelen esetben célszerű, hogy kérdéseket keressünk. A tudomány fejlődése egyébként is egyértelműen bizonyítja, hogy sok esetben lehetetlen megtalálni a helyes válaszokat, ezért kevésbé félrevezető, sőt a talán a leginkább járható út a helyes kérdésfeltevés. A helyes kérdések megtalálása egyben a helyes válaszokhoz vezető út első lépése, és gyakran nehezebb feladatot jelent. A tanulmány ezért kisérletet tesz a helyes kérdések felfedésére és az esetleges válaszok felvázolására, de semmi esetre sem a végső igazság keresésére. A megfelelő kérdésfeltevés és a formai logika alapján megfelelő válaszok pedig a tanulmány által leírt gondolatmenet helyességének bizonyítása felé is mutatnak, amennyiben vitát képesek generálni. A tanulmány által feszegetett legfontosabb kérdés, hogy miként kell egy nem működő államot újjáépíteni, vagyis hogy létezik-e, legalább olyan elméleti modell, amelyben össze lehet foglalni az államépítéshez szük42 Külügyi Szemle