Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Wintermantel Péter: A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945-1959)
Wintermantel Péter hazaküldött részletesebb jelentésének hiányában nem tudni pontosan, hogy személy szerint mely japán politikusok tették a magyar félben csalóka reményeket keltő kijelentéseket. Az ugyanakkor világos, hogy a biztató pekingi üzenetek hatására már másnap, május 12-én elkészült a Külügyminisztériumban a PB-előterjesztés szövege a magyarjapán diplomáciai kapcsolatok felújításáról, ezt a párttestület az öt nappal későbbi ülésén tárgyalta meg és fogadta el. Az előterjesztés rögzítette, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a diplomáciai viszony csak szünetel, valamint még érvényben van a legnagyobb kedvezmény elvét biztosító 1929-es kétoldalú megállapodás is, bár „mivel erről illetékes szerveink nem tudtak, az érvényben levő kereskedelmi megállapodást eddig kereskedelmi forgalmunkban nem is használtuk fel". A javaslat indoklása egy az egyben átvette a japán szocialista képviselők pekingi értékelését: „feltételezhető, hogy [...] javaslatunkat kedvezőbben fogadják, mint más népi demokráciák hasonló javaslatait. Amennyiben Japánnal kedvező helyzetben [sic!] jutnánkl,] közvetítő szerepet tölthetnénk be a baráti országok és Japán között. Ez hozzájárulna Magyarország nemzetközi tekintélyének növeléséhez." Az előterjesztés végén lakonikus egyszerűséggel szerepel a szovjet jóváhagyásra utaló hagyományos kitétel: „javaslatunkat illetékesekkel konzultáltuk és pozitív választ kaptunk". Egy másik forrás azonban elárulja azt is, hogy a nem hivatalos kereskedelmi kapcsolatok 1953. eleji felvételéhez hasonlóan a budapesti vezetés a diplomáciai viszony rendezése tárgyában is kikérte a kínai partnerek beleegyezését. Van Ce-fu, a budapesti kínai nagykövetség tanácsosa a felvetésre válaszul jelezte, hogy „a KNK kormánya helyesli a magyar kormány kezdeményezését a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételére, örömmel üdvözli ezt, és úgy véli, hogy ez a lépés az egész szocialista tábor hasznára válik".44 Felmerül a kérdés: helytálló volt-e a magyar diplomácia helyzetértékelése, nem vol- tak-e túlzók a Pekingben kapott mégoly biztató jelzések, valóban kedvezőbb helyzetben volt-e Magyarország a többi kommunista országhoz képest a Japánnal való diplomáciai viszony rendezése kapcsán? Ebben az esetben Budapest egy pillanatra valóban központi szerepet játszhatott volna az egy évvel korábban megkezdődött szovjet-japán közeledési folyamatban, ahogy erre Békés Csaba elemzése rámutatott.45 A későbbi történések alapján úgy véljük, hogy ha a magyar diplomácia kezdetben még ámította is magát ezzel a hízelgő közvetítőszereppel (bár a nemzetközi helyzetről Budapesten is rendelkezésre álló információk ehhez nem igazán nyújthattak alapot46), ennek az illúziónak a kergetésére lényegében akkor is csak napjai álltak rendelkezésre. A japán diplomaták felé 1954-1955-ben tett csehszlovák és lengyel közeledési kísérletek kudarcáról a magyar tárcához érkező információk elvben talán bizakodásra adhattak okot, bár a lengyel és csehszlovák partnerek a bécsi, hágai, párizsi, londoni és New York-i japán külképviseleteken keresztül megtett próbálkozásaikra rendre olyan választ kaptak, amiből Budapestnek is értenie kellett volna: előbb Moszkvával kívánnak megegyezni. Ráadásul miután a japán Külügyminisztérium 1956. május 21-én Tokióban hivatalos formában is bejelentette, hogy a kelet-európai népi demokráciákkal Japán csak a szov128 Külügyi Szemle
