Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Wintermantel Péter: A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felújításának története (1945-1959)
Wintermantel Péter A baráti nagyhatalmak zöld jelzését követően a konkrét külkereskedelmi szállítások beindításához biztosítani kellett még az alapvető technikai összeköttetés megteremtését is: a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium ezért gondoskodott a bankközi kapcsolatok felvételéről,19 a Postaügyi Minisztérium pedig intézkedett a Japán és Magyarország között 1945 óta szünetelő posta- és távíróforgalom helyreállításáról.20 Bár már a BVT budapesti ülésére utazó 1953-as japán küldöttségben is helyet kaptak külkereskedők, a japán sajtóban is beharangozott első konkrét kétoldalú tárgyalásokra Gyöngyösi Nándor, a Nikex Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetője és a Mitsubishi kereskedőház képviselői között került sor 1954-ben Japánban. A japán cég késznek mutatkozott a magyar ipar számára igen fontos, részben embargó alá eső cikkek (például golyóscsapágy és rézhuzal) eladására, s végül 250 ezer USD értékben sikerült üzletet kötni: a Mitsubishi tömbrezet szállított, amiért a magyar fél cserébe egyiptomi és burmai rizzsel fizetett. 1955 szeptemberében Minoru Tanabe, a Japán- Szovjet Társaság igazgatója vezetésével hatfős japán kereskedelmi delegáció folytatott tárgyalásokat Budapesten, 1955 decemberében pedig Gál Endre, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője kötött Tokióban 600 ezer dolláros kompenzációs üzletet, és emellett előkészítette a Bank of Tokyo és a Magyar Külkereskedelmi Bank közötti, 1956. február 22-én aláírt kölcsönös fizetési megállapodást. Ezekben az első években jellemzően harmadik országból beszerzett exportáruk továbbértékesítésével, úgynevezett kompenzációs ügyletek formájában zajlott Japánnal a magyar külkereskedelem. Az 1955-ös magyar export ezúttal olasz rizs volt, importunkat pedig csapágyak és nyersanyagok (réz, titán-oxid, gyapjúfonál és gyógyszeralapanyag) képezték. A forgalom volumene eleinte elmaradt a többi szocialista országétól: 1954-ben a 0,25 M USD értékű magyar forgalomhoz képest Csehszlovákia 7,5 M USD, az NDK 6,4 M USD, Lengyelország pedig 0,9 M USD értékben kereskedett Japánnal.21 A magyar-japán reláció az áruösszetétel miatt iskolapéldája az ötvenes évek gyakran „öncélú" külkereskedelmi gyakorlatának. A szovjetizálás velejárójaként jelentkező erőltetett iparosítás által igényelt és 1953 után szovjet forrásból egyre kevésbé beszerezhető gépeket és nyersanyagokat nyugati forrásból kellett pótolnia Magyarországnak, ám az államadósság és a kereskedelmi deficit növekedése, valamint az aranytartalék csökkenése mellett az állandó konvertibilis fizetési nehézségek miatt sok esetben pusztán importfinanszírozási okokból kellett exportálnunk, jelentős exporttöbbletet beállítva az előző évi importtöbblettel szemben.22 A folyamatos árualaphiánnyal küzdő magyar külkereskedelem számára kapóra jött a japán tárgyalófelek ajánlata, hiszen amellett, hogy embargós termékeket kínáltak fel Magyarországnak megvételre, már az első megbeszéléseken hangsúlyozták, hogy szívesen vesznek Budapest számára könnyen elérhető kínai árukat: szenet, szójababot és nyersanyagokat, illetve bármilyen élelmiszert.22 A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok újraindulásakor ekként mindkét fél részben a hidegháborús logikából fakadó saját világkereskedelmi pozíciója kijátszására, illetve 222 Külügyi Szemle
