Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve
Deák András György Összegzés Az elmúlt tíz év orosz belpolitikájának ismeretében biztosan elfeledhetjük a kilencvenes éveket. Mint arra több kutató is rámutat, a mostani válság sem a rendszer stabilitását, legfeljebb saját lehetőségeinek érzékelését változtathatja meg.15 Ezt mára a legtöbb nemzetközi szereplő belátta, ezen kérdés jobbára lekerült a politikai napirendről. Oroszországgal ma reálpolitikai alkukat lehet kötni, amelyek egy konszolidáltabb légkörben és kialakultabb szabályrendszer mellett elérhetik azt a kritikus szintet, amelyen már hosz- szabb távú és rugalmasabb elköteleződések alakíthatók ki. Az elmúlt pár év konfrontációjának legfőbb öröksége azonban éppen az, hogy rendkívüli mértékben leszűkült az „orosz napirend", nagyon kevés és jobbára éppen a problémásabb ügyek maradtak meg rajta. A reláció „fellazítása" mindegyik részről a napirend bővítését feltételezi.16 Kelet-Közép-Európában sokak számára természetesen ezek a törekvések nem feltétlenül örömteliek. A térség jelentősége feltehetően csökkenne mind Washingtonban, mind Moszkvában, míg az Európai Unióban a hagyományos német keleti politika megerősödését hozhatja az új tagok agilis álláspontjával szemben. Mindazonáltal fontos érzékelni, hogy a korábbi politika lehetőségei is átmenetileg kimerültek. A gazdasági válság két-három évre levette a napirendről az energiát, a cseh-lengyel rakétapajzs ügye az amerikai költségvetési deficittel együtt süllyedt el, a beomlóban lévő ukrán és grúz belpolitikai helyzet nemigen kínált érdemi perspektívákat. Ezek most „döglött ügyek", a nemzetközi politikában - ha nem is a térségben - való esetleges revitalizálásukhoz évekre lesz szükség. Ez kiváltképp sújtja a térség atlantistább orientációjú országait, de nem kíméli a pragmatistább, együttműködőbb rezsimeket sem. Rövid távon nincs igazi alternatíva, átmenetileg mindenképpen hátrébb szorultunk volna a térképen. Mindez némileg javíthatja egy térségbeli összefogás esélyét. Ezen országok azonban épp Oroszország vonatkozásában vallanak homlokegyenest ellentétes, de legalábbis eltérő álláspontot egymással. A régió már-már rákfenéje éppen az, hogy a legtöbb együttműködési terület - leszámítva néhány bomlékony koalíciót az EU-pénzek megcsapolása vonatkozásában - az „orosz kérdés" égisze alatt zajlik. Az energetikai együttműködés kialakításakor, a „keleti partnerség" tartalommal való megtöltésekor, vagy akár a partnerek kiválasztásakor egyaránt, Oroszország nem egyszerűen a háttérben lebeg, hanem szinte azonnal a napirend elejére ugrik. Pedig ezekben a témákban sokkal több van. Valójában a régió országainak épp az lenne a fontos, hogy átmenetileg tegyék a háttérbe Oroszország kérdését, és próbáljanak meg gyakorlatiasabb módon, közvetlenebb érdekek mentén gondolkodni. 38 Külügyi Szemle
