Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Marton Péter: Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak
Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak ban a counter-terrorism szükségét elutasító, államfői-kormányfői szinten kisebbséginek nevezhető állásponthoz támogatást mozgósító retorikai eszköz. A vita nagy jelentőséggel bír, hiszen azt az alapvető kérdést érinti, hogy szükség van-e a közös biztonságunk, mindannyiunk biztonsága érdekében az afganisztánihoz hasonló vállalkozásokra. (Álláspontom szerint igen. Ezt itt azonban nem kívánom igazolni, csupán a premisszáim tisztázása érdekében jelzem.) Önérdekkövetés egy koalíció tagjaként Egy nem teljes mértékben konszenzusosnak mondható célokat megvalósítani igyekvő koalíció esetében aligha meglepetés, hogy a koalíció deklarált céljaival - azaz magának az államépítésnek a követelményeivel - olykor éppen a koalíció egyes tagjainak a haszonmaximalizáló, avagy költség- és veszteségkerülő, tehát összességében áldozatkerülő, magatartása lehet ellentmondásban. Erre vonatkozóan kínálok az alábbiakban néhány afganisztáni példát. Egy látszólag olcsón irányítható politikai rendszer igénye vs. a nemzetépítés és az intézményépítés megfontolásai Az Egyesült Államok által a beavatkozás utáni időszakban követett könnyű lábnyom stratégia szerves része volt, hogy olyan politikai rendszert körvonalaztak Afganisztán számára, mely egyetlen emberen, egy névleg erős közvetítőn keresztül ellenőrzés alatt tartható - általuk. Elnöki rendszert akartak, erős elnöki hatalmat - a pozíció betöltésére pedig egy megbízható embert, akit Elérned Karzai személyében véltek megtalálni. A parlamentben nem szívesen láttak volna erős pártokat, éppen azért, hogy nehezebb legyen a törvényhozásban egységes álláspontot artikulálni az elnök és kormánya politikájával szemben. Az erős pártok nélküli parlament egyesek szerint az „egyszeri, nem átruházható szavazati" rendszer (az SNTV-rendszer22) bevezetésével valósult meg, melyet Zálmáj Khálilzád amerikai követ állítólag kifejezetten erőszakosan fogadtatott el a befolyásos államok képviselőből álló kabuli „teaklubbal" 23 Valójában nagyobb jelentőséggel bír az a járulékos szabály, hogy a választásokon csak független képviselőként lehet elindulni és a parlamentbe bekerülni. Ennek a következménye, hogy a képviselők között nem adottak a hatékony frakciók létrejöttének feltételei. Az eredmény egy olyan rendszer, amelyben egyfelől a „nemzetközi közösségként" emlegetett sokaság szereplői próbálnak egy sor kérdést a kedvükre elrendezni Karzai révén, másfelől pedig a befolyást kereső afgán politikusok, üzletemberek, erős figurák, milíciaparancsnokok és az államigazgatás szereplői is állandóan lobbiznak az elnöknél, hogy elérjék a saját céljaikat. Úgy is fogalmazhatunk tehát, hogy adott Karzai esetében egy gyenge, korlátozott hatalommal bíró, de megkerülhetetlen „király", a parlamentben pedig sok veszekedő, pártok, frakciók által nem korlátozott „kiskirály". 2009. tavasz 27
