Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 2. szám - OROSZORSZÁG - Deák András György: Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve
Főnix a kalitkában? Az orosz külpolitika elmúlt tíz éve révén. Kína viszonylag sikerrel versenyezteti Oroszországot Kazahsztánnal és Türkmenisztánnal, meglepő együttműködést kicsikarva Moszkva részéről. Ezt a stratégiát - függetlenül annak valós jelentőségétől a világpiaci helyzetre - feltétlenül érdemes legalább politikai szinten lebegtetni. Másfelől pedig egy együttműködőbb orosz álláspont kialakítása végett kénytelenek lesznek a nyugatiak egyéb, biztonsági és külpolitikai kérdéseket is bevonni a tárgyalásokba. Ez legfeljebb az ilyen magatartást még érdemben nem kialakító európai államok egy része számára újdonság, az Amerikai Egyesült Államok immár több mint fél évszázada ilyen aggregált politikát folytat a Perzsa-öböl térségében. Természetesen ez rossz hír az orosz ellátástól függő, kis helyi értékkel bíró közép-európai államok számára, de hiba lenne ezekhez a realitásokhoz nem alkalmazkodniuk. Hagyományosan lekicsinylő a nyugati szakirodalom az orosz tranzit- és piacdiverzifikációs törekvések vonatkozásában. Amennyiben pusztán statisztikai és szűkén vett gazdasági kérdésként tekintünk erre, ez az álláspont helytálló. A nem FÁK-országokba irányuló orosz szénhidrogénexport több mint 90 százaléka a tágan értelmezett Európába irányul, és a következő évtizedben ezen vajmi kevés változást lehet majd eszközölni. Ha külpolitikai értelemben tekintünk azonban erre a problémára, némileg más képet kapunk. Amint azt Tatyjana Mitrova is leírta, a két putyini terminus közti különbség a „big pipeline" és a „big business"-ként írható le.6 Az egyik egy Európába irányuló exportmaximalizáló magatartást, míg a másik egy diverzifikált, az alkupozíciókat erősítő profitmaximalizáló stratégiát feltételez. Márpedig ez már a gyakorlati megvalósítás kezdetén is aktív energiapolitikai és természetszerűleg politikai egyeztetést feltételez a jövendő célpiacokkal. Ez egyfajta kooperatív stratégia, csakhogy sokkal szélesebb körben alkalmazva. Érdemes felfigyelni arra, hogy a felemelkedő állami olajcég, a Rosznyeft sokkal szorosabb kapcsolatokat épített ki Kínával, mint bármelyik európai országgal, a Lukoil és a Gazprom Európa mellett élénk párbeszédet folytat az Atlanti-medence potenciális fogyasztóival, többek közt az Egyesült Államokkal. Ezek kimenetele persze kérdéses, de az elmúlt évtized bizonyíték arra, hogy az ilyen jellegű orosz törekvések bizonyos mértékben életképesek. Az olajtranzitot forrásokat nem kímélve diverzifikálta Moszkva, a Távol-Keleten horribilis költségekkel új vezetéket és termelési bázist alakít ki. Amíg az orosz vezetés számára ez a politikai-üzleti célkitűzés hiteles, addig a most viszonylag kedvezményezett európai fogyasztók politikai jelentősége kisebb, mint statisztikai súlyuk az exportban. A belső iparszerkezeti változások egy másik látványos ponton is módosították a külgazdasági kapcsolatokra vonatkozó politikai attitűdöt: a WTO-csatlakozás vonatkozásában. A WTO-tárgyalások folyamata 2004 táján akadt el. Ennek két, a belső gazdasági helyzettől független oka Moszkva újdonsült nemzetközi izolációja és a liberálisabb felfogású kormánytagok szerepének csökkenése. Egy olyan gazdaságban azonban, ahol az ipari nyersanyagok és félkész termékek aránya a FÁK-on kívüli exportban jócs2009. nyár 31
