Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Marton Péter: Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak
Az államépítés sorrendisége és az afganisztáni bonyodalmak az államépítésben részt vevő sok szereplő tevékenységét milyen mértékig kell koordinálni, ha ez szükséges egyáltalán. Sokan firtatják azt is, mennyi ideig szükséges egy állam működéséhez közvetlen segítséget nyújtani, és milyen mértékben kell a talpra állítani kívánt állam terheit ez alatt az idő alatt átvállalni, például segélyezés révén. A rövid és kevés ráfordítással járó államépítés mellett érvelők arra utalnak, hogy a politikai konszolidációra irányuló hosz- szú és költséges kísérletek éppen az önállóságra való képességtől foszthatják meg az önállóan is életképesnek remélt államot.4 Vagyis hogy azok kontraproduktívak lehetnek. A kérdést úgy is fel szokták tenni, hogy mekkora a nemzetközi közösség kívánatos „lábnyoma". Ebben a tanulmányban amellett fogok érvelni, hogy a lábnyomot érintő kérdések valójában irrelevánsak. A koordinációhoz kapcsolódó vitával kapcsolatban viszont nem állítom ezt. A legfontosabb, minden más előtt való kérdésnek az államépítési feladatok helyes időbeli elrendezését tekintem, amelyet például Rada Péter is igyekszik meghatározni.5 Állításom szerint ha a helyes sorrend adott, akkor az egyes feladatok által igényelt ráfordítások határozzák meg a „lábnyom" mértékét, magának a sorrendnek a logikus volta pedig az eredményességet. Az államépítést tehát addig kell csinálni, amíg az egymás után következő feladatokat nem sikerül teljesíteni, és annyi időt kell ezekre a feladatokra fordítani, amennyi ahhoz kell, hogy megoldhatók legyenek. Bizonyos feltételek mellett elképzelhető, hogy olyan államépítési kísérlet is sikerrel járhat, amelynek során nem követnek ilyen logikus sorrendet. Ám a helyes szekvencia, vagyis a logikus sorrend követése valószínűbbé teheti a sikert. Ahol viszont a meghatározó feltételek kevésbé szerencsések, ott a „lábnyom" kívánatos méretét firtató hamis viták a lehetséges kudarc legalapvetőbb okairól terelhetik el a figyelmet, s mivel elterelik róla a figyelmet, egyben valószínűbbé is tehetik a kudarc bekövetkeztét. Ez figyelhető meg jelenleg Afganisztán esetében. Jelen munka, konklúziójának alátámasztása végett, egy afganisztáni esettanulmányon keresztül mutatja be a továbbiakban, hogy a helyes sorrend be nem tartása milyen ellentmondásokhoz és következetlenségekhez vezet a gyakorlatban. Ezeket katalogizálja majd, az argumentációban vázolt elemzési kategóriák szerint nyújtva áttekintést. Az államépítéshez kapcsolódó törekvések közötti ellentmondások természetesen nem maradtak észrevétlenek más megfigyelők előtt sem, és így már létező forrásokat is idézhetek ebben a tanulmányban. Mi több, az ide kapcsolódó diskurzus áttekintése során még hamis - vagy legalábbis kétes -, mégis sokak által feltételezett ellentmondások kiszűrésére is szükséges figyelmet szentelni, mert ilyenek is felmerültek. Modellszerű elképzelések a helyes sorrendiséget illetően Az egyszerű intuíciótól a meglévő tapasztalatok szisztematikus összegzéséig számos módszerrel produkálhatunk államépítési modelleket, és felvázolhatjuk a már említett 2009. tavasz 19
