Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)

2009 / 1. szám - KÖZÉP-ÁZSIA - Makkay Lilla: Élénkülő forgalom a Selyemúton, avagy a "Nagy Játszma" újabb fejezete Közép-Ázsiában

Makkay Lilla nem mutatnak olyan kezdeményező erőt és érdekeltséget, amely összehangolt, konkrét lépésekkel alátámasztva képes lenne a folyamatok alapvető befolyásolására. Ugyan­akkor a közép-ázsiai országok - élvezve az irántuk megnövekedett érdeklődést és az önálló mozgásteret, egyszersmind okulva a korábbi, egyirányú kapcsolatrendszer ta­nulságaiból - szívesen lavíroznak a „sokvektorú" külkapcsolatok nyújtotta lehetőségek között. Számos belső és egymás közötti ellentétük mellett - a befektetők megnyerésére való tekintettel is - mindannyian érdekeltek a régió stabilitásában. Ez alapvető érdeke az afganisztáni erőfeszítéseit fokozni szándékozó Egyesült Államoknak is, az ország helyreállításához szükséges energiaforrások, a határvédelem, az utánpótlási útvona­lak biztosításában ugyanis a szomszédos országok együttműködése elengedhetetlen. Gyorsan változó világunkban nehéz pontosan megjósolni, hosszabb távon miként ala­kul egy-egy régió jelentősége, kapcsolatrendszere. Annyit azonban bízvást állíthatunk, a „Nagy Játszma" folytatódni fog, s az ázsiai kontinens szerepének növekedése a ten­gerektől távol eső, ám számos adottsága miatt csábító belső régiók helyzetére is jelentős hatással van. Jegyzetek 1 Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2006. 57. o. 2 Részletesebben 1. www.unesco.org/culture/asia/ . 3 Thomas O. Höllman: A Selyemút. Budapest: Corvina Könyvkiadó, 2006. 4 „Richard A. Boucher a Helsinki Bizottság meghallgatásán, 2008. július 22-én", www.stat.gov/p/sca/rls/2008/107358.htm . 5 Bővebben 1. http://centralasia.usaid.gov/ . 6 Huma Siddiqui: „Oil Diplomacy". Security Research Review, Vol. 2. No. 1. (2006). 7 http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/librairie/PDF/EU_CtrlAsia_EN-RU.pdf . 8 Frederick Starr: „Central Asia in the global economy", www.adb.org/documents/events/2004/CA-Global-Economy . 9 Richard Weitz: „Kazakhstan and the New International Politics of Central Asia". Silk Road Paper, July 2008. Central Asia - Caucasus Institute and Silk Road Studies Program, http://www.silkroadstudies . org/new/docs/Silkroadpapers/0807Weitz.pdf. 10 A kirgiz vezetés 2009 januárjában döntést hozott az amerikai légi bázis bezárásáról. 11 Sergey Medrea: „Persian-Speaking Union created by Afghanistan, Iran, Tajikistan". CACl Analyst, 2008. február 4. 12 Jens Westlund: „Det stora speiet om Centralasiens energitillgángar". http://www.caspiananalys.se/Det_stora.pdf , 2007. augusztus 14. 13 Vámbéry Ármin: Nyugat kultúrája Keleten. Budapest: MTA, 1906. 99. o. 14 A tanulmány 2008. szeptember elejéig követi az eseményeket. Az azóta eltelt időben a szerző által jelzett tendencia egyébként nem változott, sőt felerősödött. (A szerk.) 162 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents