Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - T. Horváth Attila: Purgatórium és népakarat: a ruandai megbékélési törekvések mérlege
Purgatórium és népakarat: a ruandai megbékélési törekvések mérlege A '94-es válság okozta sebek rendkívül lassan gyógyulnak. A kormány azért, hogy a gyakran hangoztatott megbékélés politikáját elősegítse, két cél megvalósítását deklarálta: az egyik a „büntetlenség kultúrájának" megszüntetése, azaz az igazságtétel, a bűnösök megbüntetése, mert a népirtás lendületét, „népmozgalom" jellegét az is elősegítette, hogy a függetlenség elnyerése óta több hullámban bekövetkező tusziellenes atrocitásokért korábban senkit sem vontak felelősségre. A másik fontos teendő a korábban - legalábbis a jelenlegi rezsim vezetői szerint - egységes ruandai nemzeti identitás újjáélesztése. Az ENSZ támogatott minden ilyen irányú törekvést, és mindenekelőtt nemzetközi törvényszéket hozott létre a tanzániai Arushában a főbűnösök elítélésére. A nürnbergi törvényszék mintájára létrehozott ICTR (International Criminal Tribunal for Rwanda) munkájának a megítélése eléggé ellentmondásos. A bíróság az 1994. január 1. és december 31. közötti népirtó és egyéb súlyos bűncselekmények kivizsgálására és büntetésére jogosult, amelyeket vagy Ruanda területén bármilyen nemzetiségű állampolgár, vagy Ruanda területén kívül ruandai állampolgár követett el. A csaknem hatvan fogvatartott ügyeinek kivizsgálása és az ítéletek meghozatala rendkívül lassan zajlik. A bíróság működésének nehézkessége, a tanúk szállításának és védelmének problémái, a ruandai kormánnyal való ellentétek, valamint nem utolsósorban az Arushában fogvatartottak életkörülményeinek kirívóan kényelmes volta miatt elégedetlenség töltötte és tölti el a ruandai lakosságot, főként a túlélőket. Jogi problémát jelentett az is, hogy az ICTR nem alkalmazhat halálbüntetést, szemben Ruandával, ahol 1998-ban többeket kivégeztek népirtásért. Őket - elvileg - kisebb bűnök terheltek, mint az Arushában fogva tartottakat/ Ruandában az RPF népirtást lezáró rendteremtése után rengeteg ember került börtönbe valós vagy vélt bűnök miatt. A fogvatartottak számáról egészen pontos adatok nincsenek. Egy 1999-ben készült összesítés szerint körülbelül 120 ezer gyanúsított ült ekkor börtönben.8 A fogvatartottak általában embertelen körülmények között éltek a túlzsúfolt börtönökben. Sokan családfenntartóként kerültek ide, amely nagy terheket rótt a család többi tagjára, főként az asszonyokra. Óriási akadályt jelentett a képzett bírák, jogászok, ügyvédek hiánya: közvetlenül a népirtás után mindössze ötven ügyvéd maradt, akik közül többen tapasztalatlanok voltak büntetőügyekben, egyesek pedig féltek védeni a népirtással gyanúsítottakat.9 Az ország külföldi támogatásokat felhasználva kezdte el a jogászképzést, amely lassan haladt. A kormány a rendkívül lassú bíráskodási ügymenet kezeléséhez 1996-ban fogott hozzá, akkor, amikor a hutu menekültek legnagyobb hulláma tért vissza a szomszédos országokból. Közülük sokan szintén börtönbe kerültek, mert a letartóztatások - általában jogszerűtlenül - folyamatosan zajlottak a feljelentések alapján. Ekkor törvényt hoztak arról, hogy az elsőfokú bíróságokon és a katonai törvényszékeken belül speciális bíróságokat kell létrehozni, amelyek az 1990. október 1. és 1994. december 31. között elkövetett népirtó és emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálásával foglalkoznak. 2008. tél 143
