Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Paragi Beáta: Gyerekkatonák Afrikában
Gyerekkatonák Afrikában Ebből adódóan - ahogy Jon Pedersen és Tone Sommerfeit is indítja témában publikált tanulmányát - a fegyveres konfliktusokban érintett gyerekek vizsgálatával kapcsolatos leggyakoribb fordulatok közé tartozik, hogy „becslések szerint." A terepen interjúkészítők akkor jutnának statisztikailag hiteles eredményhez, ha adott területen sikerülne feltérképezniük és megszólaltatniuk mindenkit - aktív, illetve már „leszerelt" gyerekkatonát, fegyveres alakulat vezetői, a gyerek(ek) szüleit, illetve olyan odavalósi gyereket is, aki nem volt gyerekkatona - aki a mintavétel szempontjából fontos lehet. A reprezentatív mintavétel azonban olyan követelmény, amelyet meglehetősen ritkán lehet teljesíteni. A nagyságrend érzékeltetéséül egy, a norvég FAFO/AIS által az ezredfordulón kidolgozott - majd a módszertannak köszönhetően az ILO/IPEC által átvett és publikált - felmérés 608 interjúra, 291 úgynevezett félig strukturált interjúra, illetve 105 fókuszcsoportos beszélgetésre épült, amelyet Közép-Afrikában (Ruanda, Burundi, a Kongói Köztársaság és Kongó/DRC területén) folytattak le. Az interjúalanyok kiválasztása minden érintett országban és országrészben problémás volt. Bár az interjúkészítők tapasztalatai szerint a fegyveres erőkkel való együttműködés általában jónak volt mondható, Burundiban például olyan gyerekeket nem kérdezhettek meg, akik a nemzeti hadseregnek vagy valamely felkelő csapatnak éppen akkor tagjai voltak. Brazzaville-Kongóban (a Kongói Köztársaságban) és a Kongó/DRC-ben azokat volt nehezebb elérni, akik már nem voltak aktív tagok - akár mert elengednék őket, akár mert dezertáltak. Ebből adódóan - Ruanda kivételével - a szóban forgó felmérést készítők - meg sem próbálták szisztematikusan azonosítani és feljegyezni azokat a fegyveres csoportokat, amelyekkel így vagy úgy, de kapcsolatba kerültek.22 Ami az említett kutatási, módszertani nehézségek ellenére az ILO/IPEC következtetései szerint megállapítható: a) a legtöbb országban a gyerekek önként vagy kényszer hatására, mindenesetre „vándorolnak" egyik fegyveres csoporttól a másikig; b) szignifikáns különbség van azon gyerekek helyzetében, relatív jólétében, akik a reguláris erőkben szolgálnak és azok között, akik szervezetlenebb felkelő csoportokban kénytelenek boldogulni. Annak, hogy például az említett kutatásban alig találtak lány válaszadókat sokkal kevésbé valószínű, hogy az volt az oka, hogy lányok nem voltak a vizsgált térségben gyerekkatonák, mint inkább az, hogy az érintettek a társadalmi kirekesztés következményei miatt inkább választották, hogy elfelejtsék őket, minthogy megbélyegzett, számon tartott áldozatok legyenek.23 2008. tél 63
