Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)

2008 / 4. szám - AFRIKA - Paragi Beáta: Gyerekkatonák Afrikában

Paragi Beáta a német hadsereg ellenőrzése alatt álló európai városok elleni szőnyegbombázások, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák még akkor is tökéletesen mellőzték a civil lakosságot háborúban megillető védelmet, ha a nemzetközi humanitárius jog magját képező jogszabályokat (genfi konvenciókat) csak 1949-ben kodifikálták.5 A nemzetközi közvélemény az 1990-es évek közepe óta foglalkozik aktívan a gye­rekkatonákkal. Helyzetük felmérése, az érintett országok feltérképezése, egyáltalán a jelenség definiálása, a háborúk gyerekekre gyakorolt hatásának mainstream értel­mezése szempontjából mérföldkőnek számít az a jelentés, amelynek elkészítésére az ENSZ főtitkára kérte fel Graca Machel afrikai politikus asszonyt. A jelentés nyomán, azzal párhuzamosan több kutatás is folyt, amelyek egyrészt megállapították, hogy a jelenség globális probléma, amely szinte minden kontinensen megfigyelhető,6 más­részt igyekeztek csokorba gyűjteni, hogy milyen okok is magyarázzák a gyerekek fegyveres konfliktusokban való kényszerített és önkéntes részvételét.7 Az „új háborúk" megkülönböztetett minőségében való hit a különféle ENSZ-kiadványokban is tetten érhető. Szinte minden releváns beszámolóban megjelenik az a média és humanitárius szervezetek által is démonizált kép, amely szerint a fejlődő világbeli kortárs konflik­tusok a pusztítás céltalan módjai, amelyben sem győztesek, sem áldozatok nincsenek, amelyet sokszor életmódszerűen, csupán kedvtelésből űznek. A Machel-report szerint a posztkoloniális államok háborúi - szemben a hagyományos háborúkkal, beleértve a nemzetközi felszabadító mozgalmak gyarmatosítókkal szemben vívott küzdelmeit - minden normát mellőznek, különös káoszt és torzulásokat tükröznek.8 A gyerekkatonaság problémáját gyakorlatilag szinte az összes társadalomtudományi ág vizsgálati tárgyává tette. Filozófiai, etikai szempontból a fontosabb kutatási kérdé­sek közé tartozik, hogy felmenthetők-e a gyerekek például háborús bűnök elkövetése alól, akkor, ha tetteiket teljes tudatlanságban követték el; felelősek-e morálisan tettei­kért vagy sem; büntethetőek-e vagy sem, illetve - ami talán a legfontosabb - morálisan felnőtt emberek, katonák hogyan viselkedjenek a háborúban rájuk fegyvert fogó, nor­mális esetben inkább a védelmükre szoruló gyerekekkel szemben.9 Hasonló kérdéseket boncolgatnak a jogi aspektusokat vizsgáló kutatók is, akik számára elsődleges prob­léma, hogy vajon a jog mindenkori eszközeivel lehet-e definiálni, meg lehet-e előzni, illetve lehet-e egyáltalán hatékonyan kezelni a háborúk megváltozó természetét, köz­tük a gyerekkatonaság jelenségét.10 Azon szerzők szerint, akik kétségbe vonják, hogy empirikus bizonyíték létezne az új és régi háborúk közötti különbségre, illetve amellett érvelnek, hogy gyerekkatonák mindig és mindenhol voltak a történelem folyamán, az egész gyerekkatonaság-probléma egyfajta proxyként - pótlékként vagy helyettesítő tényezőként - szolgál egyéb politikai érdekek érvényesítéséhez. Példaként lehet em­líteni a palesztin-izraeli konfliktust, amelynek palesztin kamaszok rendszeres szerep­lői - akár politikai meggyőződésből, akár a szocializációs folyamatok miatt, akár mert izraeli tankokat „játékból is lehet dobálni". Sok humanitárius szervezet csupán azért 58 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents