Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)

2008 / 4. szám - AFRIKA - Fodor Erika: Az európai-afrikai fejlesztési együttműködés helye a kibontakozó globális partnerségben

Fodor Erika A II. EU-Afrika Csúcs az AU és EU együttműködésében is fontos mérföldkő volt. A csúcson elfogadott közös EU-Afrika stratégia jegyében ugyanis az EU legfontosabb afrikai partnerintézményévé és elengedhetetlen tárgyalópartnerévé az AU vált. A to­vábbiakban nem mondható az európaiakról, hogy önkényesen beavatkoznak az orszá­gok életébe, mivel az African ownership elv alapján az afrikaiakat az AU képviseli. A lisszaboni csúccsal valóban új fejezet nyílt meg az Európai Unió és az afrikai or­szágok között, mivel a hosszú távú együttműködés keretei intézményesednek. Ennek érdekében az EU képviseletet nyitott az AU-nál. A közös stratégia elfogadása mellett még két dokumentum került a lisszaboni csúcs résztvevői elé: a 2008 és 2010 közötti akcióterv, amely a konkrét időszakra szóló célokat, a hozzájuk rendelt forrásokat11 és a végrehajtás ellenőrzésének rendjét tartalmazza, továbbá a csúcs értékeléséről kiadott politikai nyilatkozat. E szerint Lisszabonban a résztvevők megállapodtak abban, hogy az Európai-Afrikai csúcsot háromévente ren­dezik meg, váltakozó, európai és afrikai helyszínnel. Leszögezték azt is, hogy a közös stratégia nagy hangsúlyt fektet a politikai együttműködésen túl a millenniumi fejlesz­tési célok megvalósítására Afrikában. Lisszabonban nemcsak az Európai Unió és Afrika közös stratégiájára mondtak igent, hanem vitát folytattak a folyamatban lévő és az afrikaiak által alapvetően kritizált Economic Partnership Agreements (EPAs) helyzetéről12 és az Afrika iránt megnövekedett kínai, orosz, amerikai stb. érdeklődésről. Főleg a kínaiak jelenléte, kereskedelmi for­galma és nyersanyagok iránti érdeklődése nőtt meg Afrikában, de általánosságban is elmondható, hogy kiemelkedő az érdeklődés Afrika iránt az OECD DAC-hoz nem tar­tozó országok körében is. A globális partnerség Afrika támogatásának ügyében kibon­takozóban van. 2008-ban az AU vezetése új lappal indult, a január 26. és február 2. között megrende­zett AU-csúcson új vezetők, új biztosok kerültek a régiek helyére. A főbiztos Jean Ping gaboni miniszterelnök-helyettes lett, az elnökséget vivő ország pedig Tanzánia. A partnerségi változások alapvetően nem érintették Európa dominanciáját, például az afrikai termékek legnagyobb felvevője továbbra Európa maradt. Az afrikai gyapot, gyümölcs, zöldség 85 százaléka is ide irányul. Ugyanakkor az EU számos új kezde­ményezést tett a kapcsolatok élénkítése érdekében. Támogatja az üzleti világ kapcso­latainak erősítését, ezért létrehozta az EU-Afrika Business Fórumot, amelynek máso­dik találkozója 2007 júniusában volt Accrában. A második fórumon a multinacionális vállalatokon kívül a kis- és középvállalatokat képviselő szervezetek is megjelentek. A második találkozó legfontosabb eredménye az volt, hogy a klasszikus infrastruktúra­építésen túl megállapodtak az euro-afrikai információs rendszerek kiépítésében. Az EU ugyanakkor megjelölt néhány területet, amelyet kifejezetten a globális part­nerség keretei között szeretne folytatni: ez a biztonság és fejlesztés összefüggése. Ennek érdekében a béketeremtő erők az AU, az ENSZ és az EU együttműködésével operál­46 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents