Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)

2008 / 4. szám - AFRIKA - Fodor Erika: Az európai-afrikai fejlesztési együttműködés helye a kibontakozó globális partnerségben

Az európai-afrikai fejlesztési együttműködés helye a kibontakozó globális partnerségben Fodor Erika A közelmúltban rendezték meg New Yorkban az ENSZ által 2000-ben meghir­detett Millenniumi fejlesztési célok (MFC) megvalósításának felező értékelőjét.1 A tagállamok magas szintű tisztviselőinek részvételével külön fórum foglal­kozott Afrikával, mivel ezen a kontinensen értek el eddig legkevesebb eredményt a szegénység csökkentésének terén.2 Az esemény előtt az EU összefoglaló jelentést készíttetett az MFC-k európai teljesíté­séről Millenium Development Goals at Midpoint: Wliere do we stand címmel európai kuta­tóintézetek bevonásával. A jelentés egyik központi kérdése szintén az volt, hogy milyen eredmények születtek a szegénységcsökkentés terén, mit sikerült elérni, és mit nem. Az európai jelentés is megállapítja, hogy Afrika lemaradása a fejlett világtól szem­beötlő. Mivel az Afrikának eddig adott segélyek, fejlesztési pénzek, támogatások és befektetések, amelyeket a fejlett világ, a nemzetközi szervezetek vagy más adakozók az elmúlt évtizedekben fejlesztésre adtak, nem hozták meg a várt eredményt, továbbra is nyitott kérdés, hogy fel tud-e zárkózni Afrika, ki tud-e kapaszkodni az elkövetkezendő évtizedekben abból a mélyszegénységből, amelyben a kontinens egyes régiói, országai vannak, s ez hogyan, milyen eszközökkel érhető el. A szegénységcsökkentés célú fejlesztési politikák alapvetően az ezredfordulótól s a 2000- ben meghirdetett MFC-k által kerültek a célkeresztbe. Az MFC egyik érdeme ez. Ebben minden országnak feladata van, egyrészt a saját szegénységének leküzdésével, másrészt a fejlettebb országoknak, donor szervezeteknek a legszegényebb országok támogatásával az ottani szegénység csökkentésében segíthetnek. Az MFC-k másik érdeme, véleményünk szerint az, hogy a fejlesztési célok közé beemelték a globális partnerség kialakítását.3 A millenniumi célok nem ölelik fel az összes fejlesztési feladatot, tudjuk az „MFC-n kívül is van fejlesztés" - ez az ezredforduló adta „fejlesztési gyorsító", amely célkitűzé­seivel a legfontosabbra koncentrál: a szegénység csökkentésére. A fejlesztési politikák sorában az MFC tehát egy folyamat része, szakasza, amelyet az ENSZ-tagországok si­keresen vagy éppen tanulságokkal telve folytatni fognak 2015 után is. A globális part­nerség kialakulása s mint 8. MFC „teljesítése" is messze túlmutat 2015-ön. 42 Külügyi Szemle

Next

/
Thumbnails
Contents