Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - BALKÁN - Juhász Adrienn Lilla: A boszniai gócpont: a folytonosság és átmenet keresztútjain
Juhász Adrienn Lilla A rendőrségi obstrukció mellett, illetve részben azzal összefüggésben jelen van egy további égető probléma: a tanúvédelem hiánya miatt továbbra sem várható jelentős tanúinvázió a helyi bíróságokon, illetve hatóságoknál. Tanúkból nincs hiány, de a kisközösségi realitásoknak megfelelően sokan tartják úgy, hogy jobb, ha nem tudnak, nem mondanak és egyáltalán, nem is láttak semmit. Ez azért különösen fontos, mert a tényfeltárás evolutív, elsősorban a beismerő vallomásokon és a tanúk beszámolóin alapul. A törvényszéki nyomozócsoportok átfogó fegyverbegyűjtési missziói ugyanis gyakorlatilag nem járultak hozzá a tettek és elkövetőik közötti közvetlen kapcsolat megteremtéséhez; mivel a boszniai szerb haderők már 1995-ben megkezdték teljes fegyverzetük lecserélését, valamint a dokumentáció elpusztítását.53 Ami az etnikai tisztogatás és a genocídium kérdését illeti, a nyugat-európai és amerikai tagadáspolitika annak ellenére kitartott, hogy az amerikai szenátusi jelentés már 1992 augusztusában elkészült, és kimondta az etnikai tisztogatás tényét. Az 1992-ben, a 780. sz. ENSZ BT-határozattal felállított, Cherif Bassiouni által vezetett szakértői bizottság munkacsoportja már áprilisban elkezdte vizsgálni a prijedori eseményeket, és az 1994. december 28-án kiadott jelentésében (Bassiouni-jelentés)54 megállapítja, hogy „kétségtelen, hogy 1992. április 30. óta a prijedori opstinában történt események emberiség elleni bűntettek. Sőt egy bírósági vizsgálat minden valószínűséggel azt is megállapítaná, hogy ezek az események genocídiumnak minősülnek."55 A hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszék 1993. májusi felállítása egyértelművé tette a helyzet súlyosságát. De nem is nagyon volt mit találgatni, Karadzic ugyanis már 1992. május 12-én közzétette a szerbek hat stratégiai célját az RS hivatalos közlönyében, és ebből az első volt a szerbek elválasztása a többi etnikai közösségtől.56 A további stratégiai célok pedig a következők voltak: a Semberija és Krajina közötti folyosó létrehozása, a Drina-völgyi folyosó létrehozása, vagyis a Drina mint a szerbeket szétválasztó határvonal megszüntetése, az Una és Neretva folyók mentén határok létrehozása, Szarajevó szerb és muszlim részekre való felosztása és mindkét részben effektiv állami autoritás kiépítése, valamint a tengeri kijárat biztosítása az RS részére.57 Karadzic mindvégig tagadta viszont az etnikai tisztogatás szándékát, helyette biztonságteremtő funkciójú „etnikai elmozdulásokról" beszélt, és az eseményeket a szerb lakosság félelmeivel magyarázta: „A szerb hatóságok nem támogatják az etnikai tisztogatást. Ami történt, az a szerbek félelme attól, amit a muszlimok tennének velük. A muszlimok is félnek. Az atrocitásokat pedig olyan egyének követték el, akik bármilyen egységes parancsnokság ellenőrzésén kívül esnek."58 Érdekes módon már a Bassiouni-jelentés is beszámol a boszniai háború „nagy újításáról", a nemierőszak-táborokról (rape-camps), sőt a jelentéshez csatolt minősített mellékletek (elsősorban a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság és a német hírszerzés információi alapján) tartalmazzák ezek pontos elhelyezkedését/9 mégsem történt semmi. A tisztogatás vagy népirtás mint kifejezett cél és szándékolt stratégia vs. „etnikai elmozdulás" vagy aránytalan kisebbségbe kényszerítés (minority reduction) vita viszont csak akkor 58 Külügyi Szemle
