Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Kántor Zoltán: A nemzet kérdése a nemzetközi porondon
Kántor Zoltán bárkinek is a nemzeti hovatartozását. A jog csupán azt határozhatja meg, hogy ki adott esetben a magyar állampolgár, kik azok a személyek, akikre nézve a magyar állam főhatalmi jogosítványait gyakorolja. Ez azonban nem zárja ki, hogy a magyar jogalkotó jogosítványokat, kedvezményeket vagy éppen kötelezettségeket írjon elő más országok állampolgáraira nézve, különösen, ha azok Magyarországon tartózkodnak."23 így látja ezt Tóth Judit is: „a magyar nemzethez tartozás jogi szempontból érdemben nem határozható meg, legfeljebb formálisan (például anyanyelve magyar, vagy - a szabad identitásválasztás alapján - az illető nyilatkozatot tehet magyar nemzetiségéről)."24 Tulajdonképpen a jog csak kodifikálhatja a politika szándékait. Habár a nemzet gyakran a társadalomtudományi elemzés tárgya, nézetem szerint a társadalmi átalakulás, a politikai folyamatok elemzéséhez a nemzetre történő összpontosítás nem visz közelebb. Szinte értelmetlen egy adott nemzetet politikainak vagy kulturálisnak jellemezni, viszont nacionalizmusokat - mint intézményesülési folyamatot - lehet e kategóriák segítségével vizsgálni. Ezt is úgy, hogy azt vizsgáljuk meg, hogy milyen nemzetfelfogásra hivatkoznak a politika szereplői, pontosabban, hogy melyik nemzeteszme alapján kívánják intézményesíteni az adott társadalmat. A jogszabályokat, a politikai nyilatkozatokat és politikai cselekvést vizsgálva juthatunk közelebb agy adott állam nemzetpolitikájának megértéséhez, és - amennyiben azt akarjuk - kiállíthatjuk a bizonyítványt, hogy az adott politika inkább a kulturális vagy inkább a politikai nemzeteszméhez áll közel. A magyarországi belpolitikai viták jól elemezhetők ebben a keretben. Nincs okunk feltételezni, hogy a nemzetközi vita elemzése ne politikai lenne, és ne az európai „hivatalos" nemzetmeghatározásról szólna. A Velencei Bizottság A szomszédos országok általában elítélően viszonyultak a státustörvényhez, ami azt jelzi, hogy kisebbségi és szomszédsági ügyekben ezeknek az államoknak a politikája, a látszat ellenére, nem sokat változott. Elsősorban Románia és részben Szlovákia fejezte ki fenntartásait. Ennek magyarázatát abban látom, hogy a kisebbségekkel rendelkező, nemzetépítő vagy nemzeterősítő politikát folytató államok a nemzeti kérdéseket csak mellékesen érintő kérdésekben viszonyulnak pozitívan a kisebbségi vagy anyaországi követelésekhez, illetve a kisebbségtámogató politikához. A Románia és Magyarország közötti diplomáciai villongások végül a Velencei Bizottság elé kerültek. A román fél a státustörvény véleményezését kérte (elsősorban a pozitív diszkriminációra és a törvény extraterritoriális hatályára vonatkozóan, valamint a törvény szociális vetületére),25 amelyre ellenlépésként a magyar fél egy olyan beadványt adott be, amelyben a Velencei Bizottság állásfoglalását kéri a hasonló törvénykezésekről és a határon túli nemzettársak támogatása elvéről.26 A Velencei Bizottság 48 Külügyi Szemle
