Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Rácz András: Katonai együttműködés Oroszország és Fehéroroszország között
Katonai együttműködés Fehéroroszország és Oroszország között Rácz András A tanulmány célja, hogy áttekintést adjon a fehérorosz kül- és biztonságpolitika egy kevésbé ismert, ám biztonságpolitikai szempontból mégis jelentős területéről, az Oroszországgal való katonai együttműködésről. Ezen belül először a két ország katonai viszonyrendszerének politikai és szervezeti kereteit vizsgáljuk, majd ezt követően az együttműködés egyes konkrét területeit, úgymint a Fehéroroszországban található orosz támaszpontok kérdését, a két ország integrált légvédelmi rendszerének működését, a védelmi ipari kapcsolatokat, végezetül pedig a nemzetközi fegyverkereskedelemben kimutatható orosz-fehérorosz együttműködést. Ez a viszonyrendszer többnyire csak akkor kerül a figyelem középpontjába, amikor a két állam kapcsolataiban éppen valamilyen válság lép fel. Az utóbbi éveket tekintve ez főleg az EU energiabiztonságát is kiemelten érintő, orosz-fehérorosz „kőolaj- és gázárháborúkat" jelentette. Emellett a 2006-os fehérorosz elnökválasztások idején is megjelent egy-egy cikk, amely a két állam viszonyát boncolgatta, egészében véve azonban a kérdés nem szerepel sem a szakmai közösség, sem pedig a média figyelmének prioritásai között. Van azonban ennek a viszonyrendszemek egy olyan eleme, amely nemcsak a szűkebben vett nemzeti kül- és biztonságpolitikákat befolyásolja, de jelentős hatással van a posztszovjet térség egészének biztonságára, ez pedig a katonai együttműködés. A tanulmány részben Fehéroroszország relatív ismeretlensége, részben terjedelmi korlátok okán a kérdést elsősorban fehérorosz perspektívából közelíti meg, de természetesen nem maradnak ki az orosz szempontok sem. A politikai-szervezeti háttér Oroszország és Fehéroroszország katonai együttműködését 31 nagyobb egyezmény és számos részmegállapodás szabályozza, s ezek négy fő csoportba sorolhatók. Az elsők a két állam között meglévő, a kilencvenes évek elején kötött kétoldalú meg2008. nyár 3