Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Réti György békét és az igazságot akarták. Ugyanakkor a felelősök hallani sem akarták lövéseiket, és várták a kedvező pillanatot, hogy megszabaduljanak terhessé vált zsarnokaiktól. Az olasz-magyar szövetség a politikán túl is elmélyült és egy közös, irracionális szándékká vált: a két vezető osztály azon akaratává, hogy elveszítsék előbb Németország, majd a nácizmus háborúját. Ezt a jelenséget nem szabad csupán az Eisenhower-üstökösnek tulajdonítani. Itt csak a külső részleteket mutathatom be, és felteszem a kérdést: rátalálok-e valaha ennek pontos krónikájára, elfogadható magyarázatára, azaz alapos megírására? A tárgyalási szándék Roosevelt bibliai haragja a világnak két további év háborúságát jelentette, és lehetővé tette Oroszországnak, hogy végérvényesen berendezkedjen Európában. Szükséges lett volna, hogy az Eisenhower-üstököst ne csak az általa felrobbantott várak kísérjék, hanem a rugalmas és szakértő diplomaták csoportja is. Ebben az esetben a nácista Európa mindent megtett volna, hogy már 1943- ban kapituláljon, Hitler minden szövetségesének felmorzsolásával, valamint katonai és polgári alkalmazottainak fokozatos leválasztása révén. A tárgyalási szándék megvalósítása nagy nehézségekbe ütközött. Mihai Antonescu, Kállay, Horthy, Ciano, Paasikivi és csaknem az egész Wilhelmstrasse, valamint a Wermacht parancsnokságának háromnegyede mélyen fájlalta és emésztette magát azért, mert a fegyverszüneti vagy békejavaslataikra a Szövetségesek a háború és a rombolások fokozásával vagy a belső szabotázsok veszélyes és haszontalan szervezésével válaszoltak. Mindezt követte a feltétel nélküli megadás formulája, amelyre Hitler egy másik formulával reagálhatott: inkább a halált, mint a kapitulációt! Amennyiben Sztálingrád a Nazischwindelt jelenti, ugyanez a dátum egyúttal Roosevelt hasonlóan elkeseredett, totális háborúját is jelzi egész Európa ellen. 1943 márciusában Budapestről egymás után utaztam Rómába, Párizsba és Berlinbe, ahol nagyköveteink mellett találkozhattam Európa ezen országainak kisebb-nagyobb politikusaival is. Nem találtam közülük egyetlenegyet sem - lett légyen olasz, francia, német, nem is szólva a magyarokról -, aki a szokásos bevezető szavak után ne kérdezte volna meg tőlem: „No és akkor? Tárgyalgatnak? És mit tesznek az amerikaiak? Igaz, hogy Budapest és Bukarest tele van angol ügynökökkel? Igaz, hogy Papén felváltja Ribbentropot?" A nácista Európa majd megfeszült a „politikacsinálásban", azaz hogy megpróbáljon tárgyalni, kontaktust találni, egyetértésre jutni. Roosevelt viszont tömeges bombázásokba kezdett. Ez volt a legalkalmasabb pillanat arra, hogy elszigeteljék egymástól Rastenburg különböző részlegeit és - mellékesen - a Tengely különböző főparancsnokságait. Lehetőség volt arra, hogy politikai döntést hozzanak, és világosan látva Európa megosztottságait, eljussanak egy olyan békéhez, amely megakadályozta volna, hogy Európa a mostani kusza temetővé váljék. Ehelyett az akkorra teljessé váló amerikai katonai gépezet kérlelhetetlenül követte azt a célt, hogy teljességgel bemutassa hatékonyságát: az Eisenhower-üstökös lecsapott a földre! Az európaiaknak, akik tárgyalni akartak a Szövetségesekkel, nem maradt más hátra, mint az árulás. így született az árulás: minden második európai árulóvá lett, és így jöttek létre a törvényszékek. Ez volt a feltétlen megadás következménye. 1943. április elején Mussolini fogadott engem. Ezt kérdezte: „Mi az igazság a magyarok állítólagos különbéke-kísérleteivel kapcsolatban?" 186 Külügyi Szemle
