Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában 1914-1991 visszatért a kétoldalú egyezmények módszeréhez." (1963 szovjet-csehszlovák, 1964 szovjet-NDK, 1965 szovjet-lengyel „barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és együttműködési" szerződés.) Németh 2006.1., 419. o.. 102 Hangsúlyozták, hogy a szocializmus építésének „közös törvényszerűségei" vannak minden országban. Ezek közül érdemes kiemelni néhányat: „a kommunista párt vezető szerepe, a fő termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a szocializmus vívmányainak védelme a külső és belső ellenség támadásával szemben, a proletár internacionalizmus érvényre juttatása”. Részletesebben 1. Németh 2006 1., 417. o. 103 A Szovjetunió és Jugoszlávia között 1958-ban jegyzékháború bontakozott ki, de Hruscsov nem hagyta, hogy végül a korábbi évekhez hasonlóan súlyosan elmérgesedjen a jugoszláv-szovjet viszony, ugyanis „sem a Nyugattal, sem a harmadik világgal kapcsolatos szovjet külpolitikai elképzelésekbe nem illeszkedett a jugoszláv kapcsolatok további rontása". „Hruscsovnak... elsőrendű érdeke volt, hogy a szocialista tábor helyreállított egysége ne a kínai nyomásnak megfelelő resztalinizációs politikán, hanem saját elképzelésein alapuljon. A Szovjetunió végül mégis kénytelen volt tudomásul venni Jugoszlávia külön útját, azt, hogy a jugoszlávok újabb néhány évre kivonták magukat a blokkpolitika köréből. Moszkva külpolitikai érdeklődése egyre inkább a harmadik világ felé fordult. így aligha engedhette meg magának, hogy az el nem kötelezett országok mozgalmában vezető szerepre pályázó Jugoszláviával - mint blokkon kívüli szocialista országgal - a kemény, néha durva szembenállás politikáját folytassák." Kiss-Ripp-Vida 1997.15. o. 104 Büky 2001, 232-233. o. 105 „Először nyugati elemzésekben bukkant fel a Szovjetunió és szövetségesei 1968. augusztus 21-i inváziója után. Valójában már a hidegháború kezdete óta érvényesült az az elv, hogy a Szovjetunió beavatkozott azon szocialista államok belügyeibe, amelyekben a szocializmus létét veszélyeztetve látta, vagy úgy ítélte meg, hogy az illető ország ki akar lépni a szovjet katonai szövetségből. Ilyen értelemben a Brezsnyev-doktrínát már 1953-ban Kelet-Németországban, illetve 1956-ban Magyarországon is alkalmazták." (1-es jegyzet) Baráth- Rainer 2000, 288. o. 106 A Szovjetunió idején a rendszer sikerét világpolitikai teljesítményében mérték. „A szovjet rendszer birodalmi logikájának megfelelően a hatalom maximalizálásának szinte egyetlen eszközévé lépett elő a tágabban értelmezett külpolitikai siker. (...) A Szovjetunió stratégiai helyzete a világban soha nem volt olyan kimagasló, mint a gorbacsovi reformok hajnalán... a nyolcvanas évek végére ez a helyzet alapvetően megváltozott... a külpolitika már a késői gorbacsovi korszakban lekerült a hatalmi piramis tetejéről. A szovjet elit feláldozható- nak tartott 1989-re bizonyos pozíciókat... a kiil- és belpolitika közötti ok-okozati viszony megfordult." Deák András: Az orosz külpolitikai gondolkodás története (1992-1997). Budapest: Akadémiai Kiadó, 2005, 30-31. o. 2008. tavasz 169
