Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Geese Géza (a továbbiakban Balogh 1982), 77-78. o., illetve a könyv jegyzetanyagában a szövetségesek ezzel a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásait gyűjtötte össze. Balogh 1982, 302-303. o. 48 Sok más forrás mellett érdemes idézni a Pravda 1945. május 12-i számából Benes köztársasági elnököt: „Minden bűnös megbüntetése után a németek és magyarok nagy többségének el kelt mennie ebből az államból. " Idézi Fülöp Mihály: A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés (1947). Budapest: Héttorony Kiadó, é. n. (1994, a továbbiakban Fülöp 1994), 33. o. 49 „A szovjet kormány úgy véli - írja Molotov külügyi népbiztos -, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott, valamint azokért a gyilkosságokért és erőszakos cselekményekért, fosztogatásokért és gyalázatosságokért, amelyeket a megszállt területeken követtek el, a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak kell viselnie, hanem nagyobb vagy kisebb mértékben a magyar népnek is." V. M. Molotovnak a C. Kerr moszkvai brit nagykövethez intézett 1943. június 7-i levelében olvashatók a fenti sorok. Balogh 1982, 303-304. o. 50 „...a szovjet fenyegetés fokozatosan bontakozott ki, általában nem jellemezte a nácik látványos brutalitása, és nem irányult közvetlenül sem az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa ellen." Büky 2001, 47. o. 51 Sztálin Jaltában 20 milliárd dollárnyi háborús jóvátételt követelt megállapítani Németország terhére, amelynek a felére igényt tartott. A brit külügyminiszter Eden megjegyezte, hogy országa nem kíván olyan helyzetbe kerülni, hogy „a jóvátételi követelések miatt Németország finanszírozására és élelemezésére kényszerüljön". Büky 2001, 37. o. Ennél aztán a valóságban már 1945 végén rosszabb is bekövetkezett: miközben az angolok és amerikaiak élelmiszert és energiahordozókat hoztak be Németország nyugati részébe, a szovjet fél még nagyobb ütemben vitt ki mindent az ország keleti határán. Büky 2001, 56. o. 52 A rendezés hátteréről konkrétan Kárpátalja a szovjet-csehszlovák diplomáciai rendezkedés tükrében (1945 nyaráig). Zseliczky 1998,127-151. o. 53 „Kárpát-Ukrajna (a csehszlovák alkotmány megnevezése szerint: Podkarpatská Rus)...a lakosság részéről kinyilvánított óhajnak megfelelően és a két Magas Szerződő Fél közötti baráti megegyezés alapján egyesül ősi hazájával, Ukrajnával és ennélfogva az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részévé válik." Szerződés a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Köztársaság között Kárpát-Ukrajnára vonatkozóan (Moszkva, 1945. június 29. Németh 2004,49. o. A szerződés teljes szövege: uo. 49-51. o.) 54 Az 1945. június 29-én bekövetkezett terű let változásról, arról, hogyan fogadta ezt a magyar Kiilügy, illetve a közvélemény, jó összefoglalót ad Fülöp Mihály. Fülöp 1994, 37-38. o. 55 Az 1913-ban Romániának átadott Dél-Dobrudzsát az 1940-es craiovai szerződés értelmében Bulgáriához csatolták, ami a párizsi békeszerződés értelmében Bulgáriánál maradt, s így ez a terület ma is Bulgária része. Akadémiai kislexikon 1. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990, 434. o. A második világháború két vesztes országa (Bulgária és Románia) között 1940-ben húzott határok tehát változatlanok maradtak. 56 A romániai belpolitikai élet áthangolását Sztálin személyes megbízottjaként Visinszkij (szovjet külügyminiszter-helyettes volt ebben az időben) személyesen irányította. A legkritikusabb időszakokban látogatott Bukarestbe, és a tárgyalásairól készített szigorúan titkos feljegyzéseket Oroszországban 1998-ban publikálták. Tri vizita A. ]a. Visinszkovo v Buhareszt (1944-1946 gg.). Dokument! rosszijszkih arhivov (szerk. T. V. Carevszkaja-D. A. Jermakova-G. P. Muraskova-A. F. Noszkova- T. A. Pokivajlova-T. V. Voloktyina). Moszkva: „Roszpen", 1998 (a továbbiakban: Carevszkaja- Jermakova-Muraskova-Noszkova-Pokivajlova-Voloktyina 1998). 57 Sztálin erre használta fel román-magyar vonatkozásban Erdély kérdését, vagyis a román-magyar területi vitát. De ez az indoklás sem ad kielégítő magyarázatot arra, hogy Magyarország miért nem tarthatott meg vagy kapott vissza a második világháború utáni párizsi békében, ha 22 ezret nem is, de legalább 11 ezer négyzetkilométernyi területet Romániától, hisz Románia és Magyarország között a feszültséget ebben az esetben talán még sikeresebben lehetett volna gerjeszteni, ha Sztálinnak tényleg ez volt a célja. Fülöp Mihály-Vincze Gábor: Vasfüggöny keleten. Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955). Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007. 14. o. A bevezető tanulmány nemcsak az 1945 és 1948 közötti új feldolgozásokat ismerteti, hanem kitér a magyar és a román 164 Külügyi Szemle
