Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában 1914-1991 kommunista pártjának részvételével konferenciát tartottak, és ezen korrigálták az SZKP XX. kongresszusán megfogalmazottakat. Kinyilvánították, hogy a „szocialista országok kölcsönös viszonyának elválaszthatatlan része a kölcsönös testvéri segítség", majd részletezték is, mikor „nem hagyhatják, hogy veszélyeztessék az elért eredményeket".102 Mivel értesültek a konferencia várható állásfoglalásairól, a jugoszlávok - korábbi ígéretük ellenére - nem vettek részt a tanácskozáson.103 A rakétatechnikában elért szovjet eredmények Hruscsovot annyira fellelkesítették, hogy 1962-ben Kubában akkor tette próbára az amerikaiak idegeit, amikor azoknak nukleáris ütőerőben 17-szeres fölényük volt. Főként ennek eredménye volt 1964. október 15-i bukása is. A szovjet atombomba 1949-es felrobbantása után a Szovjetunió számára lehetővé vált, hogy globális hatalomként viselkedjen. A külpolitikában ez a békés egymás élés meghirdetésén és a szocializmushoz vezető utak különbözőségén kívül a Szovjetunió globális szerepvállalásának a meghirdetését jelentette. A kelet-európai szövetségi rendszeren belüli konfliktusok közül a jugoszlávokkal megvívott volt Moszkva számára a legtanulságosabb, de a Szovjetunió távol-keleti kötelezettségvállalásai is arra ösztönözték az orosz kommunista vezetőket, hogy a pánszlávizmust a tudományos életbe visszaszorítva a szovjet állam globális küldetését tekintsék elsődlegesnek. Hruscsov az új helyzet kínálta veszélyeket és lehetőségeket is észrevette, de a párt első titkárának stratégiai mámora, amely az 1962-es kubai rakétaválság során csaknem az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti nukleáris háború kirobbanásához vezetett, már a Kreml többi vezetőjének is túlzásnak tűnt. Alapjában véve azonban az általa kijelölt útról utódai, így Leonyid Iljics Brezsnyev sem tértek le. Brezsnyev első titkári székbe kerülése előtt egy évvel, 1963-ban a csehszlovák vezetés a harmadik ötéves terv kudarcával szembesült. Prágában gazdasági reformelképzeléseket dolgoztak ki, de ez sem segített. Csehszlovákia helyzete más volt, mint Magyarországé: a második világháború után győztes országnak számított, ezért területén 1968-ig nem állomásoztak szovjet csapatok. Mind a csehek, mind a szlovákok szlávok voltak, származásuk - és történelmi tapasztalataik - miatt is rokonszenvvel tekintettek a Szovjetunióra. Prágában figyelembe vették a magyar forradalom tanulságait; gondosan el kívántak kerülni mindent, ami ürügyet adhat a Szovjetuniónak a beavatkozásra. Formailag minden a helyén maradt: Csehszlovákia tagsága a Varsói Szerződésen és KGST-n belül csakúgy, mint a kommunista párt „vezető szerepe". Helyén maradt a szocializmus is - „csupán" emberi vonásokat kezdett magára ölteni. Dubcek vezetésével a csehszlovák kommunisták garantáltak néhány szabadságjogot, köztük a szólásszabadságot is. Ám a szovjetek jól látták a prágai tavaszban rájuk leselkedő veszélyt, hiszen „a vélemény-, szólás- és gyülekezési szabadság biztosítása szükségszerűen többpártrendszerhez és szabad, demokratikus választásokhoz vezet". Az ilyen válasz2008. tavasz 157
