Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ELMÉLET - Nagy Péter: Ki kormányozza a külpolitikát?
Nagy Péter megsértéséért járó büntetések bizonytalanok és változók. Ha az amerikai politikai rendszerben a pártlojalitás összehasonlítható lenne a brit pártok lojalitásával, akkor az elnök kidolgozhatná törvénykezési programját, és könnyen keresztül vihetné azt, feltéve, hogy többséggel bír a kongresszusban. Minthogy a parlamentáris kormányok megbuknak, ha elveszítik többségüket a törvényhozásban, az Egyesült Államokban és Franciaországban gyakori a megosztott kormány, amikor az egyik pártnak a kongresszusban/nemzetgyű- lésben van többsége, a másik párt pedig az elnököt adja. Ezt a helyzetet a közvélemény nagy része általában támogatja, mert meggátolhatja túlságosan sok hiba elkövetését. A kongresszusban élvezett többség azonban némiképp félrevezető, mert gyakran csekély a pártok politikai kohéziója. A megosztott kormányzati erők rákényszerítik az elnököt, hogy pártvonalak mentén hozzon létre kongresszusi koalíciókat programja elfogadtatása érdekében, ami fokozza az amerikai politikai pártok gyengeségét. Bizonyos szabályszerűségek kimutathatók a pártok külpolitikai pozícióiban, ám az átszavazások egyre inkább sújtották az elnököket az elmúlt évtizedekben. Az átszavazások különösen a nemzetközi szerződések ratifikálási folyamatában jelentősek. Carter képtelennek bizonyult rávenni a déli államok demokratáit 1979-ben, hogy támogassák a SALT-II szerződést. Az afganisztáni szovjet invázióra hivatkozva Carter visszavonta a ratifikálási eljárást. Clintonnak sokkal több republikánusra volt szüksége, mint demokratára, hogy megszerezze a szenátus hozzájárulását a NAFTA-szerződés Mexikóra való kiterjesztéséhez 1993-ban. Az amerikai kongresszus továbbra is az egyének olyan össze nem illő testületé marad, amely híján van bármilyen pártvonal mentén megvalósuló egységnek, de többnyire szinte semmilyen vonal mentén nem jöhet létre olyan egység, amely arra kényszeríthetné az elnököt és a kormányzatot, hogy bonyolult koalícióépítési feladatokat oldjon meg, ez a helyzet azonban relatív politikai befolyását növeli meg a kongresszussal szemben. Ebben a harmadik körben helyezkednek el azok a különösen figyelemre méltó szervezetek, amelyek az érdekcsoportok és a politikai pártok jellegzetességeit egyesítik. A „politikai agytrösztök'' olyan szervezetek, amelyek kutatói főfoglalkozásban végeznek politikai elemzéseket és emelnek szót valamely politika mellett. így a Carnegie Endowment for International Peace és a Worldwatch Institute szinte kizárólag külpolitikai vagy az „intermestic"120 típusú problémákkal foglalkozik. Mások, mint a Brookings Institute és a Heritage Foundation vegyesen foglalkozik kül- és belpolitikai témákkal. Az érdekcsoportokhoz hasonlóan a legtöbb „agytröszt" a kormányt és a közvélemény különböző rétegeit kapcsolja össze, az értelmiség politikailag aktív közösségeire koncentrálják a figyelmet, nem pedig az azonos érdekű polgárokra. A politikai pártokhoz hasonlóan az „agytrösztök" általános és specifikus politikákat egyaránt pártfogolnak, de rendszerint szerényebb mértékben és kevésbé nyíltan politizált formában. A „politikai agy trösztök" számottevő szakismeretet és munkahelyet biztosítanak az „átmenetileg" a kormányból kikerültek („in-and-outers") számára a kormánytól távol. 258 Külügyi Szemle
