Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Füsti Molnár Zsuzsa: Celeste A. Wallander: Oroszország és a globalizáció: a transzimperializmus útja (La Russie face á la mondialisation: la voie du trans-impérialisme, Politique étrangére, 2007. 1. sz.)
Folyóiratszemle mint például az acél iránti hatalmas világkereslet a G8-ak fórumán is tekintélyes helyet biztosít az országnak. A kihasználatlan belső piac olyan beruházók figyelmét keltette fel, mint a Procter & Gamble, a Coca-Cola vagy a Daimler-Chrysler. Ez a gazdasági potenciál az orosz tőzsdepiacot is vonzóvá tette. Ám Oroszország nagyhatalmi státusa és befolyása a világgazdaságban való részvételtől is függ, Putyin nem tűzte ki azonban célként sem az integrációt, sem a liberalizációt. Az ország részvétele világgazdaságban a gazdasági liberalizmussal teljesen ellentmondó módon történik. Az állam ellenőrzi a tranzakciókat, a tárgyalásokat és a gazdasági partnereket, irányítja a gazdaság stratégiai fontosságú szektorait: az energiát, a csúcstechnológiát, a kohászatot és a védelmi ágazatot. A privatizáció tendenciája, főként az említett szektorokban, visszafordulni látszik. A mezőgazdasági termékek és a fogyasztási javak területét kivéve a direkt külföldi beruházások egyre inkább visszaszorulnak: a stratégiai szektorokban a vállalatok értékének maximum a 30-50 százalékát érhetik el. Ezzel szemben Oroszország külföldi energetikai beruházásai egyre nagyobb méreteket öltenek, és gyakran ravasz manőverek formájában realizálódnak. A 2006 novembere óta Fehéroroszországgal fennálló jogvitája során a Gazprom a Beltranszgaz 50 százalékát próbálja megszerezni, máskülönben akár négyszeresére is felemelheti a gáz árát. E manőverek néha diszkréten zajlanak, mint például az átláthatatlan RosUkrEnergo által az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas között teremtett összefonódás. A távolsággal együtt az ügyletek is egyre kifinomultabbá válnak: Németországban a Gazprom kisebbségben lévő német részvényesekkel leányvállalatot hozott létre, amelynek élén Gerhardt Schröder áll, aki egyébként nemrég támogatta az észak-európai gázvezeték építését. A stockmani ügy is jól illusztrálja, hogy Oroszország hogyan él energetikai hatalmával: számos nyugati vállalat (Hydro, Statoil, Chevron, Total) pályázott arra, hogy külföldi beruházóként megjelenhessen a hatalmas gázmezőn, ám a Kreml végül 2006 októberében kizárt minden külső beruházót. Az oroszok külföldi beruházási kedve a védelmi és az ipari szektorra is kiterjed. Az orosz állami bank, a Vnyestorgbank 2006-ban ötszázalékos részesedést szerzett az európai óriásvállalatban az EADS-ben, bár Putyin eredetileg 25 százalékos részesedésre vágyott. A Severstal, az orosz acélóriás pedig az Arcelorra pályázott, sikertelenül. Az orosz acél- és szénipari vállalatok nemrég Ukrajnában valósítottak meg tömeges beruházásokat. A nemzetközi beruházások elméletileg egy fejlődő Oroszországról tanúskodnak. Ám kérdéses, hogy azok valójában megfelelnek-e a nemzetközi kereskedelem általános szabályainak, főként az átláthatóságot, a konkurenciát, a profitszerzést és a növekedést tekintve. Az orosz vezetés gyakran használja fel politikai kapcsolatait ahhoz, hogy gazdasági előnyökhöz jusson, gazdasági hatalmát pedig ahhoz, hogy politikai előjogokat nyerjen. Nemcsak a belföldi kereskedelemben, de a bővülő nemzetközi kapcsolataiban is szemben áll mindenféle ellenőrzéssel és az átláthatóság követelményével. Ez az új orosz részvétel a nemzetközi gazdaság színterén egybeesik azzal, hogy Putyint erős érdekek fűzik a szomszédos volt szovjet államokhoz, és hogy erős ellenérzéssel, sőt 2007. tél 347
