Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Katona Magda: Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán?
Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán? létesítését írták elő, amelyek 99 év elteltével visszakerültek volna az anyaországhoz, akárcsak a Durand-szerződéssel megosztott többi pastun föld. Prekapitalista viszonyok, törzsi, etnikai és vallási identitások a kulcstényezők. Nem alakult ki nemzetállam. Ám ezen paradigmák mentén, igen sajátos formában, nemcsak külső hatásra, de belső fejlődés eredménye gyanánt erős baloldal alakult ki, ami nemcsak a társadalom modem (értelmiség, fegyveres erők), de főleg tradicionális elemeiben (hagyományos intézmények, a „törzsi demokrácia") gyökerezett, és minden nehézség ellenére1 képes volt az államot viszonylag hatékonyan működtetni. Az állami működésképtelenség úgy bontakozott ki, hogy a szovjetek elleni harc idején minél több területet igyekeztek kivonni a baloldali rezsim hatóköréből, ahol mudzsáhíd kiskirályságok alakultak. Ezek rezsimeken átívelően kikerültek az állam ellenőrzése alól. A probléma lényege az igen érzékeny geostratégiai egyensúly kibillenése volt 1973- tól az ország regionális környezetében és határain belül is. Mindez az észak-déli ellentét, a kisnemzetiesedési folyamatok felgyorsulásához vezetett, amelyek az 1992 és 1996 közötti polgárháborús káosz katalizátorai voltak. Ekkor gyorsultak fel a dezintegrációs tendenciák is. A regionális vetélytársak helyi képviselői helyettesítő háborút vívtak. Etnikai és vallási ellentétek köntösében mélyebb geopolitikai érdekek manifesztálódtak. Afganisztánnak a túlélésre az egyetlen esélye a geostratégiai egyensúlyon alapul: azon, hogy tud-e ütközőállamból a különféle régiók között átívelő híddá válni. Ugyanakkor veszélyes is túllépnie az ütközőállam-szituációt, hiszen létjogosultságának megszűntével léte is veszélybe kerülhet. A szovjetek elleni dzsihád, a milíciák háborúja,2 majd helyettesítő háború3 során nemcsak az ország gazdasági infrastruktúrája, de hagyományos társadalomszerkezete is súlyos károkat szenvedett. A sikertelen centralizációs kísérletek jegyében a nem pastun kisközösségekre mért korábbi csapásokat követően végül a legsúlyosabb rombolásként szétzúzták a pastun társadalom hagyományos törzsi szerkezetét. A tradicionális vezetőket felváltották a háború termékei: a hadurak, csempészek, a hagyományos papsággal szemben álló radikális mollák, a menekülttáborokban felnőtt mudzsáhídok. A darbárok,4 udvari intrikák, teaházi politikai viták, dzsirgák5 világát elsöpörte a menekülttáborok drog- és Kalasnyikov-kultúrája. Annak a jelszónak a nevében, hogy a modemizátorok ellenében visszatérnek gyökereikhez, dezintepretálták a hagyományokat, s valójában gyökerestől kiforgatták az afgán társadalom hagyományos értékeit és az elvetélt modernizáció szerény eredményeit. A dzsihád zilálta szét az afgán társadalmat, nem a megfojtott modernizációs kísérletek. Nem a szovjet megszállás provokálta ki a széthúzó erőket, hanem a destabilizáló erők fellépése, nyugati és iszlám országok általi megszervezése (a Brzezinski-doktrína jegyében) a szovjet megszállást. A széles körű dezintegrációs folyamatoknak, anarchiába süllyedésnek a tálibok drákói intézkedéseikkel sem tudtak véget vetni, uralmuk alatt a politika koncentrációja ellenére tovább folytatódott a társadalom eróziója. 2007. tél 73
