Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Vidák Rózsa: Változó identitások: a kurdok identitása a török nemzetállamban
Változó identitások: kurdok a török nemzetállamban alevita vagy akár kurd közösségeket fosztogattak. Vezetőik csak később találkoztak a kurd nacionalista eszmékkel, amelyekkel feltehetőleg szimpatizáltak is, így támadásaiknak már ideológiai alapjuk is volt, legalábbis a nem kurd lakosság ellenieknek. Ezt a banditizmust vagy a törzsek közötti gazdasági célú háborúkat nehezen lehet modem nacionalizmusnak értékelni, még ha a nem kurd törzsek ellen irányultak is. Az is tény, hogy ezek a militáns csoportok később jelentős szerepet játszottak a nagyobb felkelésekben is, a kurd, vagy török nacionalizmus zászlaja alatt. White feltételezi, hogy a társadalmi rendből adódóan az átlagember nacionalista meggyőződését kétségbe lehet vonni, hiszen akkoriban ilyesmivel még csak az értelmiség és a vezető elit foglalkozott. A tömegek csak követték a vezetők utasításait, az évszázados lojalitásra alapozva, különösebb elvi meggyőződés nélkül. Bruinessen kérdőjeleket is tesz megállapításai mellé, utalva arra, hogy a hatalom túlkapásai miatt érzett „tradicionális harag" és a tulajdonképpeni nacionalizmus között nagyon nehéz utólag határvonalat húzni, akárcsak a gazdasági érdek motiválta banditizmus és a politikai gerillaharc közé.51 White két fontos urbánus, isztambuli szervezetet vizsgált még meg, az alevita Kürdistan Taali Cemeyetit (KTC) és a szunnita Xoygünt. A két szervezet kapcsán jól látható az aleviták és az ortodox szunniták közötti megosztottság, illetve a bizonytalan, ambivalens viszony. A KTC a dersimi aleviták felkelésekor szunnita kurd törzseket próbált segítségül hívni, sikertelenül; míg a dersimiek kurdokként kértek segítséget a Népszövetségtől, habár más forrásokból bizonyítható, hogy a dersimi felkelést az alevita öntudatra és autonómiára alapozták. Az aleviták szintén nem vettek részt olyan felkelésekben, amelyeket szunnita törzsek vívtak a török hadsereg ellen (például a Said sejk vezette vagy az araráti felkelésben). A század első felében tehát még nem beszélhetünk kurd tömegmozgalmakról vagy kurd egységről, csupán vallási és törzsi vezetők lokális szervezkedéséről. Habár az önálló Kurdisztán mint jelkép már megjelent, ez nem egy egységes nemzetállam vágyát jelölte, mivel kurd nemzet sem létezett még. A törzsi alapú társadalom, a vallási szektarianizmus akadályozta egy modem, szekuláris tömegmozgalom kialakulását, habár a kurd nacionalizmus gyökerei vagy inkább előzményei valóban itt keresendők. A Török Köztársaság első periódusában az ortodox muzulmánokon belüli etnikai határvonal erőteljesen megjelent a kurdok és a törökök között. Az aleviták és egyéb heterodox szekták továbbra is a kurd periférián maradtak, mind önazonosságuk, mind pedig külső megítélésük bizonytalan volt. A közös nyelv még nem játszott fontos, identitásképző szerepet a vallás felett. Például a Said sejk vezette felkelésben zaza nyelven beszélő szunniták vettek részt, míg a szintén zaza nyelvű alevita törzsek ellenezték.52 A kurd területeken élő, de a törzshöz nem tartozók identitása is nagy változáson ment keresztül. Habár a törzsek által szervezett felkelésekben nem vették részt,53 a kurdellenes intézkedések őket is érintették. Előbb csak a török, majd nem sokkal utána már a török és a kurd nacionalizmus párhuzamosan törekedett megnyerni őket saját nemzetük céljainak. 2007. tél 51
