Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Ferenc: Egy könyv, mely nem az, amit a címe ígér (Deák Péter szerk.: Biztonságpolitikai kézikönyv. Budapest: Osiris, 2007)
Egy könyv, mely nem az, amit a címe ígér: Biztonságpolitikai kézikönyv Ezt az utat járva azt kérdezhetjük, hogy a kézikönyv mennyiben fedi le a hasonló szakmai kiadványok által bemutatott szakterületeket. A kötet átolvasása után a válasz összegezve az, hogy csak részben és azon belül is megkérdőjelezhető arányokkal. Az aránytalanságokon túl nagyobb gond, hogy a biztonságpolitika területének jelentős részei egyszerűen hiányoznak. Hiányzik például a fegyveres erők demokratikus irányításának és ellenőrzésének, közismertebb elnevezéssel a civil kontrollnak az áttekintése. A 85. oldalon olvashatjuk ugyan, hogy „tárgyunk értelmében a fegyveres erőszakszervek politikai felelősségéből eredő, az államhatalom szervei részéről történő politikai tartalmú irányításáról van szó", de a témára szánt másfél oldal édeskevésnek tűnik, akár csak a felületes áttekintéshez is. A két nagy civilkontroll-iskola megalapozóinak és első képviselőjének (Sámuel Huntingtonnak és Morris Janowitznak) a koncepcióiról - az alapkérdés az, hogy a politikai és a katonai szféra szétválasztását miként lehet megoldani - és a gyakorlati megvalósítás magyar gondjairól nem esik szó, holott maga Deák Péter is leírja, hogy a civil kontroll ügye a rendszerváltó országokban túlnő az alapproblémán, s a demokráciának egyfajta fokmérőjévé vált. Nem túl szerencsésen foglalkozik a kötet a fegyverkezés és leszerelés ügyeivel, amely A fegyverkezési szindróma címet viseli. Itt néhány oldalon olvashatunk a haditechnikai fejlődés önmozgásáról, a fegyverkezés doktrinális hatásairól, a gazdasági következményekről és a globalizálódó világ fegyverkezésének jellemzőiről (63-75. o.), sőt egy egész oldalt a leszerelésről és a fegyverzetkorlátozásról is. A 12 oldalnyi szövegben viszont egyetlen konkrétum sem található arról, hogy mely országok milyen katonai képességekkel rendelkeznek, sem arról, hogy milyen rezsimek tartják kordában a fegyverkezés öngerjesztő logikáját. így a kelet-közép-európai régió, benne a Magyarország biztonsága szempontjából alapvető fontosságú CFE szerződés neve is csak a függelékben kerül elő (630. o.), nem is említve a globális jelentőségű SALT és START egyezményeket vagy az NPT szerződést, amelyekről ugyancsak nem esik szó. Megmagyarázhatatlan módon kimaradt a nemzetközi biztonság legnagyobb intézménye, az ENSZ, és a kötet nem mutatja be az EBESZ-t sem. A mulasztás annál is érthetetlenebb, mert a kötet logikája egyenesen sugallja, hogy a biztonság ab ovo csak nemzetközi dimenziókban értelmezhető. Alapkérdés, hogy a Biztonságpolitikai kézikönyv miként definiálja a biztonságpolitika fogalmát. A kötet azonban nem ad meghatározást sem a szövegben, sem a Kulcsfogalmak jegyzékében. Deák Péter a kötet bevezetőjében és első fejezetében több mint tíz oldalon taglalja a fogalom relevánsnak ítélt tartalmi és terjedelmi vonatkozásait. Leszögezi, hogy a kötet vizsgálódásának középpontjában „az államok, országok biztonsága áll" (12. o.), s ezért a biztonságnak a gazdasági, környezeti, katonai és a fenntartható fejlődés oldaláról vannak értelmezendő oldalai. Ebbe a logikába viszont semmiképpen sem illeszthető be a Deák Péter által idesorolt közbiztonság és a politikai biztonság kategóriája. Az előbbi pontosan azért, mert a biztonságpolitika a politikailag szervezett 2007. nyár-ősz 275
