Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai
Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai nyert az 1973-as olajárválságon, addig közép- illetve hosszabb távon az olajárrobbanásból Európa két nagy energiaexportőre közül a Közel-Kelet összességében piacvesztésben megnyilvánuló stratégiai veszteséggel, míg a Szovjetunió bruttó stratégiai előnyszerzéssel került ki.12 Az ötvenes évek éles hidegháborús szembenállásának fényében a hetvenes évek folyamán a stratégiai energiahordozó-kereskedelem jelentős mértékű növekedése enyhén szólva is meglepő. Hiszen stratégiai szempontból korántsem mellékes kérdés az, hogyan is fordulhatott Nyugat-Európa legfőbb hidegháborús ellenfele felé egy stratégiai kereskedelem beindítása érdekében.13 Még ennél is érdekesebb, hogy miért is adott a Szovjetunió együttműködő partneri választ az európai szénhidrogénexport növelésének kérésére. Hiszen Moszkvának egy stratégiai nyersanyag nyugati kereskedelmi volumenét jelentősen növelni (kőolaj), vagy beindítani (földgáz), önmagában véve erősen illogikus, kontraintuitív döntésnek is tűnhetett, különösen akkor, amikor a stratégiai ellenfél éppen gazdasági válságba került, amint a hetvenes évek olajár-emelkedései következtében Nyugat-Európában történt. Ez a változás csak két véletlenszerűen egybeeső nemzetközi fejlemény érdekes egymásra hatásának fényében válik érthetővé. Egy pusztán stratégiai, szuperhatalmi szempontok vezette értelmezésben a legsúlyosabban valószínűleg éppen Nyugat-Európát érintő 1973- as válságnak inkább az ezzel ellentétes értelmű szovjet döntést kellett volna kiváltania: a válság következtében megnyílt a lehetőség, egyértelműen adódott az eszköz arra, hogy megszorítsák Európa „nyakát", azzal a kézzelfogható eséllyel, hogy alapjaiban megrendítsék a kontinens jelentős országait, megpróbálva akár valójában térdre kényszeríteni Európát. Ennek azonban pontosan az ellenkezője történt, a szovjet politikai vezetés a szénhidrogén-szállítások fokozásáról hozott döntést. E megfontolások egyértelműen a Szovjetunió ekkorra már elmélyülő belső gazdasági válságát, gazdaságának egyre kétségbeejtőbbé váló állapotát tükrözik.14 A szénhidrogénexport növelésének lehetőségét a hatvanas évek újabb szénhidrogén-lelőhelyeinek a feltárása teremtette meg, a külkereskedelem növelésére irányuló gazdasági kényszer azonban a szovjet tervgazdaság „eredményeként" vált meghatározóvá. A hetvenes évek elejének európai-szovjet kapcsolatrendszerét ezért leginkább a „kölcsönös energiakereskedelmi kényszerhelyzet" kifejezéssel lehet meghatározni. Nyugat-Európa a szénhidrogénimportjának diverzifikálása végett kényszerült a szovjet szénhidrogénimport növelésére, a Szovjetunió pedig belső gazdasági feszültségeinek enyhítése céljából kényszerült szénhidrogénexportjának Európába (a kemény valutás piacok felé) irányítására. Azonban e kölcsönös gazdasági kényszerhelyzet megoldása, a szénhidrogén-kereskedelem fellendítése elkerülhetetlenné tette a nemzetközi politikai kereteknek az új (gazdasági) helyzethez alakítását is. A kelet-nyugati szénhidrogén-kereskedelem nem lendülhetett volna fel az ötvenes évek éles kétpólusú retorikája mellett, ennek elkerülhetetlenül egyfajta politikai nyitással kellett együtt járnia. Az enyhülés szükségessé vált. 2007. tavasz 39