Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Gálik Zoltán: Illúziók és elvesztésük: Nagy-Britannia kísérlete a befolyásgyakorlásra
Illúziók és elvesztésük: Nagy-Britannia kísérlete a befolyásgyakorlásra az együttműködés intenzívebbé válása vagy éppen az ellentétek kialakulása gyakran egyszerre történtek meg, és nem feltétlen azonos pályán mozogtak.7 A külpolitika területén pedig többször élesen elkülönültek az érdekek: a szuezi válság során az Amerikai Egyesült Államok nyíltan értésére adta Nagy-Britanniának, hogy beleegyezése nélkül nem folytathat globális hatalmi játszmákat, az 1983-as grenadai invázióban pedig a Nemzetközösség egyik tagját támadta meg a Nagy-Britanniával történő előzetes egyeztetés nélkül. A hidegháború lezárulása után a stratégiai együttműködés számos kulcsfontosságú eleme megmaradt, mások leértékelődtek. A brit támaszpontokat az amerikai légierő ma is használhatja (kiemelkedő ezek közül a Indiai-óceánon található Diego Garcia támaszpont közös használata, amelyről a közel-keleti katonai műveletek is irányíthatók). A védelmi ipar intenzív együttműködése az Egyesült Királyságnak rendkívül fontos, hiszen a brit védelmi ipar főszereplője, a világ harmadik legnagyobb védelmi ipari cége a BAE Systems az amerikai piacon szerzi be megrendelésének döntő hányadát.8 Tony Blair miniszterelnöksége alatt a „különleges kapcsolat" új értelmezést kapott, és az Európa és Amerika közötti „híd szerep" említésén túl a reálpolitikában is újra meghatározóvá vált. A Blair-Bush-együttműködés láthatóan a kölcsönös személyes szimpátián is alapult, amit jogosan találhatunk furcsának, hiszen a neokonzervatív Bush és a harmadik út szociáldemokrata programját megvalósító Blair között sok párhuzamot nem lehet vonni. A különleges kapcsolat felhasználása a jelenkori brit külpolitika céljainak eléréséhez többféleképpen magyarázható. Nyilvánvaló, hogy a hidegháború lezárulása után az Amerikai Egyesült Államok globális hegemón pozícióba került, és ezzel egy időben a biztonságpolitika területén számos „új típusú" kihívással kell szembenéznie. A hegemón pozícióból fakadóan és az új típusú kihívások kezelésének okán a hagyományos biztonságpolitikai intézményrendszer (multi- és bilateriális kapcsolatok, nemzetközi intézmények) helyett egyre inkább az úgynevezett „új típusú koalícióképzés"-t részesíti előnyben, amelyek ad hoc alapon szerveződnek. Az Egyesült Királyságnak a „különleges kapcsolat" arra szolgálhat - Blair retorikájában legalábbis rendszeresen hivatkozott erre hogy visszatartsa, mérsékelje az Amerikai Egyesült Államokat, és nem arra, hogy a kapcsolaton belüli pozíciójából adódóan részesüljön a szuperhatalom által felkínált előnyökből. A kapcsolatnak az Amerikai Egyesült Államok szempontjából is van előnye, hiszen az unilateralista külpolitikai cselekedetek helyett a koalícióban véghezvitt akciók látszólagos legitimitása (a legalitástól függetlenül) nagyobb lesz. Annak ellenére, hogy kétségtelenül találunk közös pontokat az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság biztonságpolitikai környezetének változásában, a biztonságpercepciók jelentősen eltérnek. A nemzetközi terrorizmus mint biztonsági kihívás nemcsak az Egyesült Államok stratégiai dokumentumaiban jelent meg, hanem az Egyesült Királyság 1998-as Stratégiai védelmi szemléjében, majd a következő években annak kiegészítésiben (Strategic Defence Review, 1998; Delivering Security in a Changing World, 2003, The Strategic Defence Review: A New Chapter, 2003). 2007. nyár-ősz 51
