Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Magyarics Tamás politikai aktus; azaz egy csapatkivonás politikai következményeit is figyelembe kell venni. Ebben az esetben az egész közel-keleti Bush-stratégiáról van szó: ha a demokraták feladják a republikánus adminisztráció „Bagdadon át Jeruzsálembe (Ramallahba)" koncepcióját, akkor ebből logikusan az következik, hogy az izraeli-palesztin békefolyamatot szeretnék felújítani. Más szavakkal: a „Jeruzsálemből Bagdadba" stratégia mellett voksolnak. A kérdés azonban az, hogy palesztin oldalon kivel tárgyaljanak, mert a hatalom jelentős részét birtokló Hamásszal még a demokraták sem hajlandók leülni a tárgyalóasztalhoz. A republikánus elnökjelöltek közül egyedül John McCain támogatja feltétlenül a Bush-kormányzat iraki politikáját; a többiek az ott alkalmazott eszközöket kérdőjelezik meg, nem a Fehér Ház végső célját, amely a tágabb Közel-Keletet meg szeretné tisztítani a terrorista elemektől, és ott a Nyugattal szövetséges, a lehetőségek szerint egyben demokratikusan választott kormányokat szeretne látni. A republikánus párt jelenleg vezető helyen álló elnökjelöltjei, Rudolf Giuliani és Mitt Romney, a kormányzat azon retorikáját azonban átvették, amely szerint az Egyesült Államokat fenyegető veszély nem csökkent, sőt 2001. szeptember 11. után még nőtt is. Ha az elnökjelöltek retorikáján túllépve megpróbáljuk megtalálni azt az elemet, amely közös a különböző, többnyire nagyon ködösen előadott elképzelésekben, akkor az erőegyensúlyi politikát találjuk a háttérben. Irak esetében egészen 2003-ig ez volt az évtizedes amerikai politika lényege: George H. W. Bush a sikeres 1991-es öbölháború után pontosan ennek érdekében hagyta hatalmon Szaddám Huszeint. Ám az erőegyensúly önmagában nem garantál stabilitást.8 Ráadásul a demokratikus választások, Fareed Zakaria szavaival, sokszor eredményezhetnek „illiberális demokráciákat", melyeknek a tevékenysége ellenséges lehet az Egyesült Államok és általában, a Nyugat érdekeivel, amelyek alapvetően egy nyitott világgazdaságot és társadalmat, működő piacgazdaságot, az emberi és polgári jogok tiszteletben tartását, valamint a hatalmi ágak kölcsönös ellenőrzését jelentik. Az elnökjelöltek közül az egyébként csekély elnöki, de lehetséges alelnöki esélyekkel induló Joseph Biden delaware-i szenátor javaslata a legrészletesebb, ő a New York-i Council of Foreign Relations volt vezetőjével Leslie Gelbbel együtt Irak föderalisztikus átalakítását szorgalmazta. Egy másik elképzelés a szunniták ellenében egyoldalúan egy síita-kurd vezetésű Irakot tart lehetséges megoldásnak (ez az úgynevezett nyolcvanszázalékos megoldás). Miközben a legkisebb közös nevező az erőegyensúlyi politika lehet a demokraták és a republikánusok között, az egyik legmarkánsabb választóvonal ott húzódik a két nagy párt között, hogy Irak vajon a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem fő frontja-e (republikánusok), vagy mindössze egyik színtere (demokraták)? A 2008-as elnökválasztásban kulcsfontosságú kérdésnek bizonyulhat ez a kérdés: a republikánusok az Egyesült Államok biztonságát a határoktól távol szeretnék védeni, míg a demokraták mindenekelőtt az ország belbiztonsága miatt aggódnak - például azért, mert a kikötőkbe érkező konténerek nagy százaléka ellenőrzés nélkül jut a belső piacokra.9 32 Külügyi Szemle
