Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
Romsics Gergely zontján feltételezhető konfliktusok esetében (Irán, Korea, Szudán, energiafelhasználás) erre nézve viszonylag kevés garancia mutatkozik. A célországok hiányában pedig a tényleges vagy potenciális partnerek áldozatvállalási készségén múlik az eltérő logikák által kínált haszon/költség arány alakulása, és így végső soron a hegemén viselkedése. Megkockáztatjuk: a hegemonikus rend középtávon fennmarad (komoly kihívó híján ehhez az állításhoz nem kell nagy merészség), ám működésének új vagy régi-új normáit nem kis részben az fogja meghatározni, hogy a képességeinek korlátáival szembesülő Egyesült Államok mennyiben számíthat egyfelől az Európai Uniónak, másfelől Kínának a hegemonikus rendet támogató - responsible stakeholder jellegű - viselkedésére.44 Ez nem jelenti azt, hogy tetszőleges etikai perspektívából ez a viselkedés és a jelenlegi hegemonikus rend fenntartása kívánatos lenne. Mindössze annyit jelent, hogy a befolyásolási képességek és autonómiák bonyolult szövedékéből összeálló hegemonikus rend normáit nemcsak a hegemón alakítja, hanem az említett autonómiák képességeit ellenőrző egyéb szereplők is, amelyek közül a partneri viszonyra aspirálók vagy a viszonyt élvezők különösen nagy jelentőséggel bírnak. Ebben a kontextusban válik értelmezhetővé az Egyesült Államokban most is folyó vita Kína és az Európai Unió szerepéről a nemzetközi rendszerben, ezt csak a felületes szemlélő intézi el azzal, hogy a hanyatló hegemón a kihívóit mérlegeli. Valójában annak mérlegelése zajlik, hogy a hegemón által létrehozott rend működtetésében jelentős képességekkel bíró szereplők mennyiben kívánnak, és - hazai preferenciaformálódásuk, valamint kifejlesztett kapacitásaik eredményeképpen - mennyiben lesznek képesek majd részt venni. Mindez azt jelenti, hogy a nemzetközi rendszer Irak következtében gazdagabb lett egy kérdőjellel: az agresszív hegemonikus stabilitásépítés mint stratégia megbukott, helyét a retrenchment és a visszavágás elrettentő stratégiája vagy az óvatos multilateralizáció foglalhatja el. A kettő közötti választásra ható tényezők összességét nem volt és nem is lehetett célunk számba venni. Ám egy jelentős aspektusát megragadhattuk: a tagság szempontjából rendkívül nyitott amerikai hegemonikus rend lehetőséget kínál a burden-sharing révén demonstrált együttműködésre, amely a következő időszakban az amerikai kormányzat szemében, éppen a csökkent cselekvési képessége következtében, vonzó megoldás lehet. Még akkor is, ha amúgy a képességbeli szakadék a hegemón, valamint a tényleges és potenciális partnerállamok között olyan jelentős, hogy a hegemón - teljes cselekvőképességének birtokában - kísértést érezhetne a rendszer unilaterális és a múltbélinél önzőbb menedzselésére. 24 Külügyi Szemle