Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemén, új hegemonikus rend Sérült hegemónia, sértett hegemón: a nemzetközi rendszer Irak után 2001. szeptember 11. után, mint a fentiekben bemutattuk, az amerikai hegemón preferenciái és ennek következtében a hegemonikus rend normarendszerének egyes részei egyaránt összekuszálódtak, zavarossá váltak. A hegemón - egy ideje sejthető - új típusú sérülékenységét bizonyító merényletek utáni időszak meghatározó külpolitikai lépése az Irak elleni invázió volt, amely mérete és látványossága folytán a rendszerre gyakorolt hatását tekintve meghaladja az amúgy stratégiailag sokkal fontosabb amerikai-kínai, amerikai-orosz és amerikai-iráni viszony alakulását. Ez utóbbiak rövid távon kevéssé, hosszabb távon alighanem egyre növekvő mértékben hatnak majd a rendszer és rend jellegére, működésére. Azonnali hatása azonban leginkább a nyilvánosság előtt zajló, elkerülhetetlenül demonstrációjellegű iraki beavatkozásnak volt és lesz. Irak ilyen értelemben reprezentációs felület, amelyen az Egyesült Államok - mindenki figyelő tekintetétől kísérten - képességeit, szándékait és preferenciáit mutatja be. Nyilvánvaló, hogy ami Irakban zajlik, az ezekről torz képet adhat csak, ám azt is be lehet látni, hogy mégis elsősorban ezek formálják - hír- és látványértékük következtében - a partnerországok, a kontrahegemonikus csoportok és a legszélesebb értelemben vett közvélemény vélekedéseit egyaránt (sokszor a különböző szakértői csoportok véleményeinek dacára is). Ezeket a hatásokat és a jövő lehetséges fejleményeit vizsgálva csábító megoldás lenne forgatókönyvek felvázolása. A szcenáriók azonban könnyen készülnek és még könnyebb közöttük cikázni, a mindenkori fejlemények fényében valószínűsítve egyiket vagy a másikat. Éppen ezért a tanulmány befejező részében elsősorban arra teszünk kísérletet, hogy olyan külpolitikai következtetéseket vonjunk le, amelyek szcenáriófüggetlenek, és csak korlátozott mértékben, ezt követően vázoljunk alternatív lehetőségeket. Ennek megkezdéséhez elsősorban a következő alapvető megállapításokat kell elfogadnunk - előre bocsátva, hogy ezek elutasítása természetesen a következtetéseket is érvényteleníti. 1. Függetlenül a polgárháború, a felkelés, a terrorkampány és a megszállás (általában: az erőszakos államépítés) végkimenetelétől, látható, hogy az iraki beavatkozás nagyon jelentős hazai politikai és gazdasági, valamint nemzetközi presztízs- és képességbeli költségeket generált. Az amerikai társadalomban elhalványította a terrortámadások emlékezetét, aláásta a végrehajtó hatalomba vetett külpolitikai bizalmat, megosztotta, fragmentálta és antagonizálta a külpolitikai tervezés, illetve a döntéshozatal és a diplomácia intézményrendszerét, és - bár nem a vietnami konfliktushoz fogható mértékben, de - megterhelte a fiskális politikát. Ezek a tényezők együttesen mindenképpen a külpolitikai cselekvőképesség csökkenéséhez vezetnek, amely csak szélsőséges helyzetben nem érvényesülne - ekkor viszont az mutatkozhatna meg, hogy az 2007. nyár-ősz 19
