Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Mueller, John: Eltűnnek a háborúk? (Füsti Molnár Zsuzsa)
Folyóiratszemle nemzetközi közösség fellépésére minden olyan esetben, amikor a halál és a szenvedés a lakosság nagy számát érinti, és amikor e helyzet kialakulásáért felelős kormány nem tud vagy nem akar cselekedni". Annak ellenére azonban, hogy ezek a beavatkozások legitimnek tekinthetők, nem valószínű, hogy a fejlett országok hosszú távon rendszeres beavatkozásra alkalmas katonai gépezetet akarnának kialakítani. Ennek több oka is van. Az első az érdekeltség hiánya. A kelet-nyugati konfrontáció befejeződésével a világ legtöbb régiója kevéssé érdekli a fejlett országokat. Az 1960-as években mindkét tömböt közelről érintette a kongói polgárháború; az 1990-es években már senki nem akart belefolyni az öldöklő háborúba. Ma már a fejlett országok csupán akkor mozgósítják fegyveres erőiket, ha úgy érzik, hogy a saját érdekeik forognak kockán. Eszak-Korea esetében például nem a népét elnyomó rezsim késztethet cselekvésre, hanem az, hogy ez a rezsim más országokat veszélyeztető fegyvereket fejleszt ki. A második ok az, hogy a nemzetközi közösség rosszul tűri az emberveszteségeket. Például Belgium gyorsan kivonta csapatait Ruandából, miután tíz katonáját megölték a polgárháborúban. Ugyanígy a Vöröskereszt és más nem kormányzati szervezetek is gyakran kivonulnak abból az országból, ahol munkatársaik áldozatul esnek. A harmadik ok: a fejlett országok ódzkodnak a hosszú távú küldetésektől. Negyedszer, ezen országok vezetői jól tudják, hogy politikai téren nem sokat nyerhetnek e kalandok révén. George H. W. Busht sem juttatta jelentős választási előnyökhöz az öbölháborúban aratott fényes győzelme 1991-ben. Végül pedig, ahhoz, hogy a konfliktusok közös kezelése bevett gyakorlattá váljék, a szuverenitás fogalmának elvetésére vagy átértékelésére lenne szükség. Az iraki beavatkozás kudarca csak megerősíti a fejlett országokat abban: tartózkodjanak attól, hogy ilyenfajta hadműveletekbe bocsátkozzanak. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után az Egyesült Államok jelentős erőket mozgósítva avatkozott be Afganisztánban azért, hogy szétverje az országban működő nemzetközi terroristahálózatot. A hadművelet széles nemzetközi támogatást kapott, még a muzulmán országok részéről is, és teljes egészében legitimnek tartották. Az afganisztáni könnyű győzelemtől felbátorodva Amerika Szaddám Húszéin rendszere ellen fordult, de szándéka nem talált egyetértésre a nemzetközi közösségen belül. Ahhoz, hogy ezt a küldetést is legitimnek lehessen tekinteni, a beavatkozó országoknak a Szaddám-rezsim megbuktatása után gyorsan fel kellett volna állítaniuk egy mérsékelt, stabil és hatékony kormányt, meggyőző érvekkel be kellett volna bizonyítaniuk, hogy az iraki rendszer támogatta a nemzetközi terrorizmust, valamint fel kellett volna fedezniük a feltételezett tömegpusztító fegyvereket. Mivel azonban ezek a feltételek nem teljesültek, 2004 szeptemberében az ENSZ főtitkára a megszállást „törvénytelennek" minősítette. Az iraki tapasztalatoknak bizonyára fontos nemzetközi hatásuk lesz, a fejlett országok a későbbiekben valószínűleg még kevésbé lesznek hajlandók beavatkozni olyan esetekben, amikor nemzeti érdekeiket nem fenyegeti közvetlen veszély. Ezen országok 204 Külügyi Szemle
