Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Vámos Péter: Tajvan: önálló ország vagy szakadár tartomány
Vámos Péter A kapcsolatok bővülésének jelenlegi üteme mellett a feszültség csökkenése prognosztizálható mind a kétoldalú kapcsolatok terén, mind az ázsiai térségben. Kína befolyásának növekedése ugyanakkor újabb feszültségeket idézhet elő az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában - amihez a propaganda egyik elemeként mindkét részről a másiknak a Tajvan-kérdésben elfoglalt álláspontja is hivatkozási alapként szolgálhat. Ahhoz, hogy a jelenlegi folyamat ne törjön meg, arra van szükség, hogy Kína gazdasága a mostanihoz hasonló mértékű növekedést produkáljon, hogy Peking erősíteni tudja a gazdasági kapcsolatokat, fokozva a politikai és katonai nyomást, valamint hogy tovább erősítse ázsiai pozícióit. Ehhez pedig erősítenie kell a politikai és gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Japánnal, Oroszországgal, Európával és a világpolitika többi fontos szereplőjével, és megoldást kell találnia egy sor belső társadalmi és gazdasági feszültségre. Az amerikai-kínai viszony nem romolhat meg olyan mértékben, hogy Washington valóban Pekinget megfékező lépésekre kényszerülne. A jelenlegi politikai környezetben ennek nem sok esélye van, hiszen Kína meglehetősen sikeres reformpolitikájának két talán legfontosabb célkitűzése éppen a gazdaság növekedésének fenntartása és a békés nemzetközi környezet biztosítása, beleértve az Egyesült Államokkal fenntartott viszony stabilizálását. A tajvani függetlenségi mozgalomról Robert S. Ross amerikai Kína-szakértő egyenesen múlt időben szól, mivel szerinte az elmúlt év tajvani belpolitikai fejleményei gyakorlatilag a függetlenségi mozgalom végét jelentik. Szerinte a térség instabilitásának egyik fő forrása egyre jelentéktelenebbé válik. Ross már a Kína és Tajvan közötti kapcsolatok békés átalakulásáról ír, ami segíti Kelet-Ázsia stabilitását, csökkenti a Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktus valószínűségét, és lehetőséget nyújt Pekingnek, Tajpej- nek és Washingtonnak arra, hogy átalakítsák a védelmi rendszerüket - mindezt Tajvan biztonságának megsértése és az USA érdekeinek fenyegetése nélkül.12 2001. szeptember 11-e óta Kínában az amerikai vezetés már nemcsak stratégiai versenytársat, hanem partnert is lát. Ennek csak részben oka, hogy a Tajvani-szorosban kialakuló háborús konfliktus jelentős erőket vonna el amerikai részről a nemzetközi terrorizmus elleni harctól. Az Egyesült Államok rendre megerősíti, hogy ellenzi a status quo egyoldalú megváltoztatását célzó tajvani lépéseket. A globalizáció csökkenti Kína kényszerítő politikájának hatékonyságát, és növeli a konfliktus esetleges fegyveres megoldásának árát. Ugyanakkor a pekingi döntéshozók abban bíznak, hogy a szoros két partja közti egyre nagyobb kölcsönös gazdasági függés elősegíti a térség stabilitását és annak nemzetközi támogatását, ami hosszú távon Peking érdekeit szolgálhatja. 84 Külügyi Szemle
