Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma az egy Kína elvét hirdette meg és próbálta elfogadtatni a szárazföldi Kínával kapcsolatot létesíteni akaró országok kormányaival. Ezen elv szerint „Tajvan Kína elválaszthatatlan része", amelynek területi hovatartozásáról a KNK kormánya senkivel sem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni. Sőt fenntartja a maga számára azt a jogot, hogy az ország területi egységét és valamennyi kínai terület feletti szuverenitását megfelelő időben és lehetőség szerint békés tárgyalások útján helyreállítsa, de végső esetben nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy - a tajvani hatóságok elszakadási törekvéseinek a komolyra fordulása és a tartomány függetlenné válásának deklarálása esetén - Tajvant fegyveres erővel kényszeríti az anyaországgal való egyesülésre. A tajvani KK kormánya Csang Kaj-sek elnök életében ugyancsak az egy Kína elvet vallotta, de olyan értelemben, hogy a „kommunista banditák" által megszállt szárazföldi területeket továbbra is a Szun Jat- szen alapította Kínai Köztársaság részének tekintette, amelyeket megfelelő időpontban majd fel kell szabadítani a kommunisták uralma alól. Addig is, amíg erre nem kerülhet sor, Csang Kaj-sek Tajvan egész területére rendkívüli állapotot vezetett be, és a hadsereg főparancsnokaként személyi diktatúrát gyakorolt. Ezen a helyzeten csak az 1990-es évek elejétől kezdődően, 15 évvel az agg diktátor és három évvel fia és utóda, Csang Csing-kuo (Chiang Ching-kuo, illetve Jiang Jingguo) halála után történt változás, amikor is Li Teng-huj elnöklete alatt különféle intézményeket hoztak létre a KNK és a KKP képviselőivel való nem hivatalos tárgyalások folytatására, és hatályon kívül helyezték a rendkívüli állapot bevezetéséről és fenntartásáról szóló „ideiglenes rendelkezéseket", amelyek több mint harminc éven át voltak érvényben. Ettől kezdve némileg javult a légkör a két országrész politikai elitje között, miközben a tajvani cégek egyre inkább fokozták a szárazföldön történő tőkebefektetéseiket. A légkör akkor romlott meg újra, amikor Tajvanon - több mint fél évszázad után először - 2000-ben nem a KMT, hanem a Demokratikus Haladás Pártja (Democratic Progressive Party = DPP) jelöltjét, Csen Suj-pient (Chen Shuibian) választották meg köztársasági elnöknek, akinek programjában a tajvani függetlenség kivívása és nemzetközi elismertetése szerepel. Ennek megakadályozása céljából a KNK X. ONGY 3. ülésszakán, 2005. március 13-án egy elszakadás-ellenes törvényt (Anti-Secession Law) fogadtak el, amelynek 8. cikkelye így szól: „Abban az esetben, ha a »tajvani függetlenség« szakadár erői bármilyen címen és bármilyen szándékkal Tajvan Kínától való elszakadásának tényét okoznák vagy olyan nagyobb incidenst okoznának, amely Tajvan Kínától való elszakadását idézheti elő, vagy amely teljes mértékben meghiúsítaná a békés újraegyesítés lehetőségét, az állam nem békés eszközöket és egyéb szükséges intézkedéseket fog alkalmazni Kína szuverenitása és területi integritása védelmében."40 2. A tajvani kérdés megoldatlansága elsősorban azért veszélyes, mert a megoldás kulcsa egyelőre nagyobb mértékben nem a KNK, hanem az Egyesült Államok kormányának kezében van. Ez abból adódott, hogy az USA törvényhozása a KNK diplomáciai elismerését követően, sőt azzal csaknem egyidejűleg, 1979 márciusának végén egy Tajvani kapcsolatokról szóló törvényt (Taiwan Relation Act - TRA) fogadott el, amelyben - a többi között - leszö2006. tavasz-nyár 63
