Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma delmi és kulturális szintkülönbségek, továbbá a városi és a vidéki lakosok különböző rétegei és csoportjai között az elmúlt egy-másfél évtizedben kialakult vagyoni különbségek. Kínában még ma is mintegy háromszázmillióra becsülhető azoknak a vidéki lakosoknak a száma, akik a belső piaccal alig vannak kapcsolatban, s így - viszonylag primitív körülmények között - nagyobbrészt továbbra is önellátó naturálgazdálkodást folytatnak. Az agrár-túlnépesedés következtében, a következő másfél évtizedben kb. 200-220 millió falusi lakosnak kell elhagynia a mezőgazdaságot, s zömmel a helyi feldolgozóipar és a helyi szolgáltatások területén keresnie munkát. A város és a falu közötti anyagi és kulturális életszínvonalbeli különbségek ma sokkal inkább kirívók és szembetűnők, mint két évtizeddel ezelőtt. Olyan új generációk nőnek fel falun, akik eleve arra vannak kárhoztatva, hogy olcsó, alkalmi munkaerőként vegyenek részt a különféle építkezéseken, vagy a városokban - az ottani lakosok által alantasnak tartott- fizikai munkát végezzenek. Ezért ma már - a külföldi befektetők mellett - a fejlettebb tengerparti tartományok hazai befektetőit is ösztönzik az elmaradottabb középső és nyugati országrészekben való vállalatalapításra, hogy kihasználják azokat a komparatív előnyöket, amelyeket ezek a régiók kínálnak. Azonban ügyelni kell arra is, hogy a fejlettebb tengerparti területekről történő tőkekihelyezés ne vezessen valamiféle országon belüli „gyarmatosításhoz", különösen a nemzetiségek (például a tibetiek és ujgu- rok) lakta nyugati országrészekben, ahol az iparosítás és a gazdaságfejlesztés jelentős számú hon nemzetiségű dolgozó letelepedésével jár. A gazdagok és a szegények közötti különbségek a mai Kínában jóval nagyobbak és szembetűnőbbek, mint a fejlett ipari országokban, de jóval kisebbek, mint a legtöbb fejlődő országban, beleértve az utóbbi években ugyancsak dinamikusan fejlődő nagy vetélytársat, Indiát is. Ezeket a különbségeket az elkövetkező években a kínai vezetésnek feltétlenül csökkentenie kell, ha el akarja kerülni, hogy az ezekből fakadó nemzetiségi ellentétek és elégedetlenségek szétfeszítsék az állam politikai és szervezeti egységét, és hogy az egységes kínai állam- mint már annyiszor a történelemben - ismét darabokra hulljon szét. 3. Kína egyik legnagyobb gondja az előttünk álló években és évtizedekben a környezet katasztrofális szennyezettsége, ami az elmúlt évtizedek erőltetett „szocialista iparosításának", átgondolatlan urbanizációjának, rablógazdálkodás-szerű fakitermelésének, nyakló nélküli műtrágya-felhasználásának, pazarló vízhasznosításának és újabban a motorizáció gyors terjedésének az eredménye. Ez egyaránt vonatkozik a levegő, a talaj, az álló- és folyóvizek, sőt - a nagyobb kikötők környékén - a tengervíz szennyezettségére, valamint a városok és mezővárosok szennyvízelvezetésének és -tisztításának a megoldatlanságára, a legtöbb település lakókörnyezetére is. A környezet rendbe hozása és az emberek számára tartósan elviselhetővé tétele évtizedekig tartó feladat lesz, amely az évről évre megtermelt GDP egyre nagyobb és nagyobb százalékát fogja felemészteni, egészen addig, hogy néhány évtized múlva Kínában is be fog következni a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében a zéró növekedés, amely az akkori kínai emberektől minőségileg más 2006. tavasz-nyár 59
