Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma hatékonysággal működő tradicionális gazdasági szektor. Ez a kezdettől fogva kívül esik a központi tervezés és gazdaságirányítás hatáskörén, ami azt jelenti, hogy egyfelől nagyfokú autonómiát élvez, másfelől viszont ki van téve a piaci és természeti erők spontán hatásainak. E szektor túlsúlya különösen az ország mezőgazdasági körzeteire és a belső országrészek elmaradottabb területeire jellemző. Ezeken a helyeken a saját szükségletek kielégítését szolgáló naturálgazdálkodás többnyire még túlsúlyban van a piaci igényeket kielégítő árutermeléssel szemben. A duális gazdasági szerkezet fennmaradása miatt a város és a vidék, a tengerparti és a belső országrészek közötti teljesítménybeli és jövedelmi különbségek a szocialista piacgazdasági rendszer bevezetése óta nemcsak hogy nem csökkentek, hanem inkább még számottevően növekedtek is. 1991-ben a legfejlettebb és leggazdagabb Kuangtung tartományban az egy lakosra eső GDP-összeg csak 3,17-szer volt nagyobb a legelmaradottabb és legszegényebb Kujcsou tartományénál, 2002-re ez a különbség 4,77-szeresre nőtt, Sanghaj város közigazgatási területéhez viszonyítva pedig a 7,5-szereséről a 12,9-szeresére. Az 1,3 milliárd lakos hatvan százaléka még ma is falvakban él, meglehetősen szerény, sőt helyenként szegényes életkörülmények között. Igaz, hogy az 1978-ban még a létminimum alatt, azaz a fizikai létminimumot alig meghaladó életszínvonalon élő háromszázmillió kínai emberből mára 220 milliót sikerült kiemelni a nyomorból, de nyolcvanmillióan még mindig a szegénységi határon belül élnek, és rendszeres támogatásra szorulnak. A további egymilliárd lakosból mintegy hétszázmilliónak számottevően javultak a megélhetési viszonyai és az életkörülményei, és 2000-re - néhány kulturális és környezeti mutató kivételével - elérték, sőt jelentősen meg is haladták azt a szintet, amit az úgynevezett szerény jólét (xiao kang) kritériumaiként az 1990-es évek elején meghatároztak. Ennek a hétszázmilliónak azonban csak a fele, azaz a Kína tengerparti tartományaiban és nagyvárosaiban élő mintegy 350 millió ember tekinthető a reform és a nyitás politikája nyomán bekövetkező gyors gazdasági fejlődés és modernizáció közvetlen haszonélvezőinek. E három és félszáz millió kínai ember életszínvonala ma már lényegesen meghaladja a Szovjetunió felbomlása után létrejött utódállamok (a balti államok kivételével, de Oroszországot is beleértve) lakosaiét, sőt ezek kevesebb, mint fele, azaz 160-165 millió tengerparti nagyvárosi és középvárosi kínai már az EU tagjaivá vált közép-európai volt szocialista országok és a balti köztársaságok átlagos színvonalán vagy ahhoz közeli nívón él. Tíz-tizenöt millió főre becsülhető azoknak a gazdag kínai családoknak a létszáma, akik már nyugat-európai vagy amerikai átlagos életszínvonalon élnek, s ezen belül több millióra azoknak a kínai vállalkozóknak a száma, akik még nyugat-európai vagy amerikai szemmel nézve is luxuskörülmények között élnek, és megengedhetik maguknak, hogy a legdrágább luxuslakásokat és gépkocsikat is megvásárolják, külföldre utazzanak üdülni, és gyermekeiket a legjobb külföldi tanintézetekbe járassák. Kína gazdasági sikereihez és a lakosság életszínvonalának az emelkedéséhez az is hozzájárult, hogy az 1970-es évek végén bevezetett születésszabályozási intézkedések2006. tavasz-nyár 51
