Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - ELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi biztonság új napirendjei, avagy a biztonság metamorfózisa
Kiss J. László lom kiszélesítésére tett kísérlete, amely az afganisztáni szovjet intervenciót követő „második hidegháborút" követően legalább annyira figyelmen kívül maradt, mint az európai békekutatók akkori számos intelme. Ullmann azt fejtegette, hogy a nemzetbiztonságot olyan események következményei fenyegetik, melyek az állami és nem állami szereplők életminőségét hirtelen negatívan megváltoztathatják, és ezzel jelentősen csökkenthetik a jövendő politikai választások körét (Ullmann, 1983,129-53. o.). A hidegháború után az új típusú, transznacionális kockázatok és fenyegetések tükrében mindenekelőtt a „tradicionalistáknak" nevezett realisták államközpontú és főként katonai fenyegetésekre fókuszáló biztonságfogalma lett a kritika legfőbb céltáblája. A revizionista bővítők - a „nontradicionalisták" - túlléptek a katonai tényezőkön és a gazdasági, társadalmi, környezeti fenyegetésekre és a „mélyítőkkel" együtt az államokon túl a biztonság nem állami szereplőire, továbbá a különböző társadalmi csoportok és az egyes egyének biztonságára irányították a figyelmet. Ezzel szemben a tradicionalis- ták azt hangsúlyozták, hogy „bővítők" biztonsági napirendje alapján felettébb nehéz a biztonsági tanulmányoknak koherenciát kölcsönözni. A katonai tényező aligha lehet megfelelő, ha gazdasági vagy környezeti problémák megoldásáról van szó. Ilyen alapon az a veszély fenyeget, hogy szinte minden, ami félelmet kelt, vagy az életminőséget fenyegeti biztonsági problémának tekinthető. Ilyen módon a biztonsági tanulmányoknak a napirendje homályos marad. Egy társadalomnak olyan a fertőző betegségekkel szembeni védelme, mint az ebola vagy az AIDS és a madárinfluenza egészen más problémát jelent mind a ballisztikus rakétákkal szembeni védelem. Ha a környezeti problémákról van szó, úgy az akadémiai szakértők aligha léphetnek fel úgy, mint a biztonsági szakértők. Emellett a „környezeti biztonság" esetében a legtöbb esetben egy „állami szereplő nélküli fenyegetésről" van szó, de számos esetben nehéz egy „ellenséget" találni. A kelet-nyugati konfliktus után azonban nem csupán a revizionista „bővítők" száma, hanem azok a kísérletek is megnövekedtek, melyek a realista iskolán belül is a biztonságfogalom és ezzel a biztonsági tanulmányok bővítésére irányultak. Barry Búzán szektorális megközelítése a biztonsági napirendet és az ennek megfelelő fenyegetési típusokat öt területen határozta meg. A tradicionalisták, mint Steven Walt ezt a megközelítést is bírálják, hangsúlyozva, hogy a szektorális megközelítés dezintegrálja a biztonság koncepcióját. A biztonság „intellektuális koherenciája" szenved kárt, ha például a trópusi erdők irtása, a klímaváltozás, vagy éppen a biodiverzitás csökkenése kerül a biztonság tanulmányok napirendjére. Adott esetben ez az eljárás a biztonság nem katonai területeinek - például a környezeti biztonság - „militarizálódásához" vezet, amely aligha nyújthat hatékony megoldást. A tradicionalisták továbbá arról beszélnek, hogy a biztonság különböző politikai, gazdasági, környezeti stb. területekre történő felosztása oda vezethet, hogy a különböző szektorok saját fenyegetéseik alapján önálló biztonsági problémává válnak, amelyet aztán már nem lehet egy koherens biztonsági problémává újraegyesíteni. Következésképp a biztonság fogalma „túlterjeszkedik". A felvizeződött 220 Külügyi Szemle
