Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2005. december 1.-2006. május 31.
Külpolitikai eseménynaptár Március 7-8. Olaszország: Sólyom László köztársasági elnök az olaszországi Bar- tók-évad megnyitása alkalmából Rómába látogatott. A magyar államfőt fogadta Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök. Sólyom László megkoszorúzta azt az épületet is, amelyben 1956 után menekült magyar diákok laktak. Március 8. Visegrádi együttműködés: Budapesten tanácskozott a visegrádi együttműködés országainak képviseletében Somogyi Ferenc magyar, Eduard Kukán szlovák, Cyril Svoboda cseh külügyminiszter és Witold Waszczykowski lengyel helyettes külügyi államtitkár. Március 9. Európai Unió: Jósé Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök a gra- nadai lengyel-spanyol csúcstalálkozó után bejelentette, hogy országa május 1-jétől megnyitja munkaerőpiacát az Európai Unió összes új tagországának munkavállalói előtt. Portugália: Lisszabonban letette a hivatali esküt Anibal Cavaco Silva, Portugália új államfője. A beiktatási ceremónián részt vett Sólyom László magyar köztársasági elnök is. Március 9-10. Franciaország: Sólyom László köztársasági elnök Párizsba látogatott, útjára elkísérte Kóka János gazdasági miniszter is. A két politikus ünnepélyesen bezárta a 2005. március 24-én megkezdődött franciaországi magyar gazdasági évet. Sólyom László tárgyalásokat folytatott Jacques Chirac francia elnökkel, és fogadta őt Christian Poncelet, a francia szenátus elnöke. Kóka János gazdasági miniszter megbeszélést folytatott Thierry Breton gazdasági miniszterrel a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, a magyarok franciaországi munkavállalásáról, és francia cégvezetőkkel találkozott, ösztönözve őket magyarországi befektetésekre és létszámbővítésre. Március 10-11. Európai Unió: Somogyi Ferenc külügyminiszter Salzburgban részt vett az uniós országok külügyminisztereinek informális ülésén. Somogyi Ferenc szerint a salzburgi fórum megerősítette Magyarország álláspontját a nyugat-balkáni térséggel kapcsolatban, amely szerint a kényes kérdések rendezéséhez az unió közvetlen részvételére, a tagországok bevonására van szükség. A magyar külügyminiszter az egyik előterjesztője volt annak a - most előtérbe került - javaslatnak, amely szerint célszerű lenne, ha a nyugat-balkáni országok szabadkereskedelmi övezetet hoznának létre. Március 12. Románia: Somogyi Ferenc külügyminiszter jelenlétében Csíkszeredában ünnepélyesen felavatták az új magyar főkonzulátus épületét. Március 13-14. Szerbia és Montenegró: Somogyi Ferenc külügyminiszter körutat tett Szerbiában, Montenegróban és Koszovóban. Belgrádban Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnökkel és Boris Tadic szerb elnökkel tárgyalt, majd Vük Draskovic Szerbia és montenegrói külügyminiszterrel az oktatás, a tudomány és a kultúra területét érintő kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá. Somogyi Ferenc Podgoricában Filip Vujanovic montenegrói elnökkel és Milo Djukanovic miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. Koszovóban találkozott Joachim Rückerrel, az ENSZ-misszió helyettes vezetőjével, Fatmi Sejdiu tartományi elnökkel és Ágim Ceku újonnan kinevezett miniszterelnökkel. 2 70 Külügyi Szemle