Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gecse Géza: Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig
Régi és új elemek az orosz külpolitikai gondolkodásban Gorbacsovtól Jelcinig Jelcinnek korábban ez nem sikerülhetett, igaz, ő még kísérletet sem próbált tenni rá. A 2000-es választásokon győztes új orosz elnök politikája azonban már egy másik történet, és ebben a tekintetben élesen különbözik a tárgyalt időszak kezdeményezéseitől. Vlagymir Putyin főként az oroszországi földgáz- és kőolajágazatra támaszkodva próbál az orosz külpolitika számára újabb eszközöket találni, és így másfajta, a korábbinál hatékonyabb és a hagyományos katonai erőnél jóval „olcsóbb" eszközökkel befolyásolni az Oroszországot körülvevő térség sorsát, sok tekintetben visszanyúlva olykor a szovjet korszak hagyományos módszereihez is. Ennek vizsgálata azonban túlmutat a tanulmány keretein. Jegyzetek 1 A Szovjetunió idején a rendszer sikerét világpolitikai teljesítményében mérték. „A szovjet rendszer birodalmi logikájának megfelelően a hatalom maximalizálásának szinte egyetlen eszközévé lépett elő a tágabban értelmezett külpolitikai siker. (...) A Szovjetunió stratégiai helyzete a világban soha nem volt olyan kimagasló, mint a gorbacsovi reformok hajnalán. (...) a nyolcvanas évek végére ez a helyzet alapvetően megváltozott... a külpolitika már a késői gorbacsovi korszakban lekerült a hatalmi piramis tetejéről. A szovjet elit feláldozhatónak tartott 1989-re bizonyos pozíciókat... a kül- és belpolitika közötti ok-okozati viszony megfordult." Deák András: Az orosz külpolitikai gondolkodás története (1992-1997) Akadémiai Kiadó, Budapest 2005 (a továbbiakban Deák) 30-31. o. 2 Oroszország a Szovjetunió örököseként, a birodalom területének, népességének és iparának több mint a felét tudhatta magáének. Mindez az 1991-es évet követően, egészen a vizsgálat tárgyává tett korszak végéig korábban nem tapasztalt mértékben züllik szét. A helyzet különlegessége, hogy minderre békeidőben kerül sor, a az elszenvedett veszteségek pedig világháborús mértékűek. 3 A krími háború (1853-1856) kudarca után II. Sándor cár úgy gondolta, hogy a glasznoszty alkalmas eszköz lesz arra, hogy „...felszínre kerülhetnek a legtehetségesebb emberek, meg lehet büntetni a visszaéléseket..." stb. Részletek a II. Sándor cárt nevelő moszkvai történész, Mihail Pogogyin politikai leveleiből. Honfi József: Oroszország a kapitalizmus és imperializmus korában. (Válogatott dokumentumok). Olvasókönyv a Szovjetunió története tanulmányozásához. II. kötet. Tankönyvkiadó, Budapest 1958.15. o. 4 Narocsnyickaja, Natalija Alekszejevna: Rosszija i russzkije v mirovoj isztoriji. Moszkva, Mezsdunarodnije otnosenyija, 2004. 536. o. (a továbbiakban: Narocsnyickaja) művének hivatkozásai meggyőzően tanúskodnak arról, hogy e művek hatása a tárgyalt időszakban alighanem nagyobbnak mondható, mint keletkezésük idején. 5 Ellentétben a nemzetiszocializmussal vagy a fasizmussal, amely ezt másként gondolta. Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember. Európa Könyvkiadó, Budapest 1994 (a továbbiakban Fukuyama) 43. o. 6 „... az amerikai munkás sokkal kevésbé volt a szükségletek rabja, mint szovjet szaktársa.... akárcsak a nyugati fogyasztói társadalmakban, a kommunista társadalmakban is egyre szélesedett az igények horizontja, ám az eszközök nem voltak meg a kielégítésükhöz. (...) Ha az ember elsősorban „gazdasági állat", akit vágya és értelme vezérel, akkor a történelmi fejlődés folyamatának meglehetősen hasonlónak kell lennie a különböző társadalmakban..." Fukuyama 199-200. o. 2006. tavasz-nyár 213
