Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - ELMÉLET - Marton Péter: Államkudarcok, elrettenthetetlenség, ellenséges hátországok - Empirikus felfedezőúton Cooper világaiban
Marton Péter heti a fragmentációt. Koszovó esetében az amerikai KFOR-csapatok is hivatkoztak a földrajzi tényező (erdős hegyvidék) jelentőségére, amikor határőrizeti teendőik ellátásának képtelenségét indokolták. A fragmentáció kapcsán, azaz abban az esetben, ha egy nemzetközileg elismert kormány elveszíti az ellenőrzést az országterület egy része felett, fontos hangsúlyozni, hogy az nem feltétlenül jár együtt az elrettenthetetlenség problémájával. Amennyiben egy nem állami szereplő, azaz például egy felkelőerő, állami szereplő módjára ellenőrzést kíván gyakorolni bizonyos területek felett, úgy egy másik állam képes lehet az elrettentésére, mivel van mivel zsarolni a kérdéses nem állami szereplőt. Törökország, mint láttuk, 1991 és 1998 között céljainak megfelelően végül is hatékonyan befolyásolta mind a KDP, mind a PÚK költség-haszon kalkulációit. Ehhez persze kellett hármuk céljainak összeegyeztethetősége, a kommunikációs csatornák kiépítése és egy megengedő nemzetközi környezet. Valamit kiemelnék még végezetül az esetek közös vonásaként, ez pedig a „terrorista" minősítés, illetve megbélyegzés alkalmazásának elterjedtsége az állami szereplőkkel szemben álló nem állami szereplők esetében. A terrorista minősítés a civilekkel szemben különösen gyakran és szándékosan alkalmazott erőszak miatt a legobjektívebben talán az Úr Ellenállási Hadseregére használható. Más esetekben inkább azt lehet mondani, hogy a kérdéses nem állami szereplők olykor alkalmazták vagy alkalmazzák a terror eszközét, ez azonban legtöbbször a velük szemben fellépő állami szereplő bizonyos módszerei kapcsán is elmondható. Mindenesetre tény, hogy Oroszország a csecsen fegyveres csoportokra, Irán az MEK-ra, Macedónia az NLA-ra, Törökország pedig a PKK-ra gyakran utalt a vizsgált időszakban egyszerűen mint terroristákra. Ruanda azért kivétel, mert az FAR és az Interahamwe-milicisták esetében a „terrorista" jelző használata a ruandai vezetés által eufemizmusnak tűnhetne, miután ellenfeleiket mint népirtókat (franciául génocidaires) tartják számon. Az állami szereplőkkel szembeni mindenfajta ellenállás - univerzális normákra történő hivatkozás általi - kriminalizálására irányuló törekvések tehát általánosnak mondhatók, a terrorista jelző alkalmazása pedig már a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásokat megelőzően elterjedt volt, az utóbbi dátum tehát nem jelentett fordulópontot ebben a tekintetben. Összegzés Tanulmányomban az elrettenthetetlenség egy speciális esetét vizsgáltam, amikor is egy állam azzal a problémával szembesül, hogy egy vele „fizikailag" szomszédos állam területén egy vele szemben álló nem állami szereplő hátországot épít ki magának, és hiába alkalmazná az elrettentés vagy az ösztönzés bármilyen eszközét, a szomszédos állam vezetése ettől még nem lenne képes megszüntetni a jelentkező fenyegetést. 164 Külügyi Szemle
