Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Gergely Attila: A "japán párhuzam" - amerikai nemzetépítés Japántól Irakig
Gergely Attila di prokonzult [utalás a háború utáni Japán „amerikai urára", MacArthurra] hivatalba iktatni Kabulban; az amerikai törvényeket és szabályokat ritkán tekintik mintának az iszlám világban; egy új alkotmányt megfelelő képesítésű afgánoknak kellene megtervezniük, nem pedig külföldi tanácsadóknak; és mindennél inkább: az országban nincs belső biztonság, amely szavatolni tudná a folytonosságot, nincs egy tisztelettel övezett császár, hogy stabilitást nyújtson.. "45 Az eddigiek is sok ellentmondásra rámutattak: nemcsak az kérdés, hogy a Japánban végrehajtott amerikai nemzetépítés minden vonatkozásban annyira egyértelműen siker - főként, sőt szinte kizárólag amerikai siker - volt-e, amennyire ezt gyakorta beállítják; hogy a maga konkrétságában bármely mozzanata „másolható-e" megismételhető-e; hanem egyes vonatkozásokban akár az is, hogy nemzetépítés volt-e egyáltalán. Beszéltek-e 1945-ben, akár amerikai részről is, Japán esetében „nemzetépítésről"? A Megszállási direktívák sehol nem tartalmaznak „nemzetépítésre" való utalást.46 Igaz, a „végső célok" között - „annak biztosítása érdekében, hogy Japán soha többé ne veszélyeztethesse a világ békéjét és biztonságát" - ott volt „egy demokratikus és békés kormány mihamarabbi létrehozásának" célkitűzése, de sem a dokumentumban, sem a korabeli fogalomhasználatban nem volt szó „nemzetépítésről". A szó és a fogalom alkalmazása jóval későbbi, sokban utólagos fejlemény. Kérdés azonban, mennyire lehet akár utólagosan is valamilyen öncélú „nemzetépítésről" beszélni, miután az amerikai politikát japán céljaiban a pacifikálás után is elsősorban a hidegháború globális logikája vezette, s ha voltak is fél évszázad távolából nemzetépítésinek minősíthető szempontok és eredmények, annak idején azok is nyilvánvaló módon a globális hatalmi kritériumoknak rendelődtek alá. Ennek belátásához elég lehet csak az amerikai politika 1947-48-tól bekövetkezett nevezetes „reverse course" fordulatára47 és annak világpolitikai motivációjára utalni: az „irányfordítás" (a kommunizmus kínai felülkerekedését követően) legalább annyira szolgálta a japán szövetséges, mint amennyire a japán nemzet vagy demokrácia építését.48 Ha a japán eset a ma közkeletű perspektívában sem államépítésnek, sem nemzetépítésnek, sem maradéktalan sikernek, sem kizárólag amerikai sikernek, sem pedig meg- ismételhetőnek, lényegi sajátosságaiban egyáltalán összehasonlíthatónak sem állítható, akkor jogos lehet a kérdés: hozzájárulhat-e tárgyalása valamivel is a mai államkudarc- és nemzetépítési problematika újragondolásához?. Hozzájárulhat-e a „japán párhuzam" vizsgálata az államkudarc, illetve a nemzetépítési problematika továbbgondolásához? Nem feltétlen ellentmondás, hogy már az eddigiek is a kérdés igenlő megválaszolásához szolgáltathatnak adalékot. Különösen, ha „egy lépést hátralépve" Montgomery2 00 Külügyi Szemle
