Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ESEMÉNYNAPTÁR - 2005. július 1.- november 28.
Külpolitikai eseménynaptár Augusztus Augusztus 22. CSEHORSZÁG: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök villámlátogatást tett Prágában, ahol Jirí Paroubek cseh kormányfővel elsősorban az Európai Unióval, ezen belül is a közösség költségvetésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. Augusztus 26. AUSZTRIA: Hivatalos munkalátogatást tett Bécsben Sólyom László köztársasági elnök, akinek államfőként ez volt az első külföldi útja. A magyar államfő hivatalában felkereste Wolfgang Schüssel kancellárt, az osztrák törvényhozás épületében tárgyalt Andreas Khollal, a parlament elnökével. Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök és felesége díszebédet adott a magyar elnöki házaspár tiszteletére. Augusztus 29-31. LENGYELORSZÁG: Ä lengyel Szolidaritás szakszervezet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Varsóban, majd Gdanskban A Szolidaritástól a szabadságig címmel nemzetközi értekezletet rendeztek, amelyen mintegy húsz állam- és kormányfő - köztük Sólyom László magyar köztársasági elnök - is részt vett. Augusztus 30. VISEGRÁDI EGYÜTTMŰKÖDÉS: Budapesten tanácskoztak a visegrádi együttműködésben (V4) részt vevő országok kormányfői. A csúcstalálkozó középpontjában az EU 2007-2013 közötti költségvetésével kapcsolatos álláspontok egyeztetése szerepelt. Gyurcsány Ferenc magyar, Jirí Paroubek cseh, Marek Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök Jósé Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, majd Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral és Janez Jansa szlovén kormányfővel kiegészülve ülést tartottak. Szeptember Szeptember 1-2. EURÓPAI UNIÓ: Az EU-tagországok külügyminiszterei, köztük Somogyi Ferenc a walesi Newportban tartottak kötetlen tanácskozást Törökország uniós csatlakozásáról. A találkozón a magyar külügyminiszter nyilatkozatban bejelentette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben kérte az EU soros elnöki tisztségét betöltő Tony Blair brit kormányfőtől, hogy a brit EU-elnökség segítse elő a horvát felvételi tárgyalások megkezdését. Szeptember 7-9. NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ: New Yorkban rendezte meg az Interparlamentáris Unió (IPU) a parlamenti elnökök 2. világkonferenciáját 150 házelnök-közöttük Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke - részvételével. Szeptember 8-10. KÍNA: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalos látogatást tett Kínában. Ellátogatott Hongkongba is, ahol személyében először járt magyar kormányfő. Kíséretében volt Somogyi Ferenc külügy-, Kóka János gazdasági és közlekedési, Kovács Kálmán informatikai és hírközlési, Bozóki András kulturális és Kolber István regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. Szeptember 13. VATIKÁN, OLASZORSZÁG: Somogyi Ferenc külügyminiszter a Vatikánban hivatalos találkozót tartott Giovanni Lajolo érsekkel, a Vatikán „külügyminiszterével". Rögzítették, hogy nincs szükség az 1997-ben kötött megállapodás újratárgyalá2005. ősz-tél 295